Kultúra

2014.08.08. 07:19

S. dr. Perémi Ágota: a köz szolgálatában állunk

Ha mindenki elvégzi a feladatát, akkor arra is jut majd időm, hogy kimenjek terepre ásni, mondta S. dr. Perémi Ágota régész, aki öt évre kapott megbízást a Laczkó Dezső Múzeum vezetésére.

Balla Emőke

-  Igazgatói kinevezésekor a városi közgyűlésen úgy fogalmazott: egy modern intézményt kell létrehozni a köz számára.

- A múzeum egyrészt szemléletében korszerű: a múzeumot nem magunknak „csináljuk”, nem magunknak gyűjtünk, hanem Veszprém városában és a megyében élők számára. Gyűjtjük, tároljuk a múlt emlékeit, tudományosan feldolgozzuk és bemutatjuk a köznek. Ez a fő cél. A köz szolgálatában állunk, a közönség számára szervezünk rendezvényeket, kiállításokat, konferenciákat. Ezt nemcsak én vallom, ez az európai hozzáállás: csak úgy tudunk megújulni, ha figyeljük, milyen események, változások történnek a társadalomban, politikában, gazdaságban, melyek hatással lehet a mi működésünkre. Reagálnunk kell a változásokra, hogy jobban elérjük, jobban nyithassunk a közönség felé.

- Ki a célközönség?

-  Elsősorban a nyugdíjasok, akik mindig is múzeumbarátok voltak. Nagyon fontos közönség az ifjúság, óvodától az egyetemig; míg a közoktatásban résztvevő diákokat be tudjuk hozni, múzeumpedagógiai órákat szervezünk számukra, addig az egyetemistákat már nehezebben. A Gombor család gyűjteményének szeretnénk állandó helyet találni, és ennek kapcsán az egyetemisták felajánlották: segítenek az anyag összeállításában, a kiállítás működtetésében. Ugyanakkor többek közt a Valentin napon is vártuk őket programmal, egy ötlet alapján pedig a Tűztoronyban megszólalhatna időnként a veszprémiek által kedvelt Rubber Puppet Kossuth utcán című dala, szintén az egyetemisták kezdeményezésére.

- Nemcsak a szemléletnek, az infrastruktúrának, a múzeum épületének is meg kell újulni.

- Ahhoz, hogy a korszerű szemléletet meg tudjuk valósítani, szükséges az infrastruktúra; az épület felújításra szorul, az 1920-as évek óta nem történt jelentősebb rekonstrukció. Pincétől a padlásig fel kell újítani a víz- és csatorna-, az elektromos hálózatot, elvégezni a fűtés korszerűsítést, szigetelést, tetőtér beépítést. Szeretnénk látványliftet, biztonsági és klíma berendezést, amit a vendégeink mindig hiányolnak. A tetőteret kiállítótérré szeretnénk alakítani, hiányzik egy kávéház, kis fogadótér, ahol le lehet ülni, pihenni, évkönyveket, múzeumi kiadványokat olvasgatni. Kellemes, szép környezet szeretnénk kialakítani, ahová visszavágynak a vendégeink. Azt szeretnénk, ha egy kulturális központ alakulna ki.

-  Vannak tervek a felújításra? A kulturális negyed része a múzeum.

- A tervek 2002-ben elkészültek, át kellene dolgozni azokat. Úgy tudom, a kulturális negyedben a Medgyaszay által tervezett két épület – a színház és a múzeum – nagy hangsúlyt kap. Korábban megújult a könyvtár, a levéltár, a színház, míg a múzeum nem. Belső átépítések történtek, de ezek kényszermegoldások voltak, rekonstrukció nem történt.  Reménykedünk benne, hogy hamarosan lesz. Régi vágyunk, hogy a Szent Miklós-dombot is hasznosítsuk, például az ott lévő pincéket kőtár számára.

Sok tapasztalatom van, jól ismerem az embereket, helyzeteket, problémákat, mondta S. dr. Perémi Ágota múzeumigazgató (Fotó: Nagy Lajos)

 

- Mi lesz a Bakonyi Ház sorsa, melynek teteje legutóbb tűzvészben elégett?

- A tető rendbehozatalát vis maior keretből előreláthatólag augusztus közepén kezdik, közben Veszprém városa, a múzeummal közösen benyújtott egy Alfa pályázatot a kiállítás megújítására. 25 milliót forintot nyertünk, a néprajzos kollégák nagyon régóta várták, hogy téliesítsük az épületet, legyen benne fűtés. Eddig májusban nyitottuk ki a házat, szeptemberben bezártuk, a diákokat tanév idején nem tudtuk fogadni. Ha megvalósul a falfűtés, a tetőhelyreállítás, téliesítve lesz az épület, az értékes tárgyak nem mennek tönkre. Az épületet kerttel kerítjük körbe, gyógynövény-, fűszernövény- és biokerttel. A Bakonyi Házban a korábbi csutorás műhely helyén új állandó, interaktív kiállítást tervezünk, kézbe vehető, kézbe fogható tárgyakkal. Nagyon szeretnénk egy mobil sütő kemencét, hogy ünnepeken ne a műtárgyak között süssék a langallót.

- A múzeumban állandó helytörténeti kiállítás készül, aminek Gizella királyné is része lenne.

- Egy új állandó kiállítást tervezünk létrehozni, ami elsősorban Veszprém város történetét dolgozná fel. Ennek egyik központi témája a királynék, pontosabban Gizella királyné életének bemutatása. Nem véletlenül, hiszen Veszprém a királynék városa. Sajnos nem maradtak ránk ábrázolások, ezért kezdeményeztünk egy tudományos vizsgálatot, amit antropológusok, orvosok végeznek. Gizella királyné csontjait szeretnénk megvizsgálni, sokféle eljárással, roncsolás mentesen. A vizsgálat eredménye többek közt egy olyan arcrekonstrukció lenne, ami teljesen élethűen adja vissza Gizella vonásait. Összeállt a tudományos csapat, csak engedélyt kell kapnunk a megfelelő egyházi vezetőktől. Az arcrekonstrukció lenne a jövendő állandó kiállítás fő attrakciója, amelyet kiegészítünk a korabeli régészeti, történeti tárgyi emlékekkel is, hogy minél teljesebb képet adhassunk a korról, időszakról, amelyben első királynénk élt. Úgy tervezzük, hogy mielőtt végleges helyére, az állandó kiállításban elhelyezzük, időszaki kiállítás keretében körbevinnénk az országban, a határon túl is. A múzeum gazdag megyei vonatkozású gyűjteményi részeit időszak kiállításokon mutatjuk be. Tervünk, hogy minden évben négy időszaki kiállítást hozzunk létre.

- Jól ismerte a múzeumot, ez nyilván könnyítette az igazgatóváltást.

-  Sok tapasztalatom van, hiszen harmincegy éve folyamatosan itt dolgozom, jól ismerem az embereket, helyzeteket, problémákat, a gyűjteményeket, feladatokat. Szinte zökkenőmentesen történt az átmenet. Az eltelt pár hét után úgy érzékelem, a hangulat is változott, jobb lett, amit már mások is észrevették. Többek között ez volt az egyik cél, hogy nyugodt légkörben tudjunk dolgozni, hogy egy jól működő intézményt tudjunk létrehozni.

- Miért nem korábban vállalta az igazgatást?

-  Korábban úgy gondoltam, a szakmában aktívan tudok dolgozni. Régész vagyok, a terepi munka nagyon fontos, de nagyon sok energiát visz el. Ez egy kemény fizikai munka, ami után - már az íróasztal mellett – nem kis szellemi munka követ és akkor még nem beszéltem a feldolgozásról, kiállításról.

- A vezetői feladatok mellett lesz ideje a szakmára, a terepi munkára?

- Idén is ástam Balatonfőkajáron, már igazgatóként. Össze lehet egyeztetni. A lényeg, hogy az intézményben tervszerű munka legyen , mindenki tudja mi a feladata, azt határidőre elvégezze, számon kérhető legyen, felelősséget vállaljon. Ha eljutunk erre az ideális állapotra, hogy mindenki tudásának megfelelően, tervszerűen, határidőre elvégzi a rá bízott munkát, akkor biztos, hogy arra is jut majd időm, hogy kisebb terepi munkákat végezzek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!