Tévéjegyzet - Éltető közegünk

Az M1 augusztus 20-án sugározta műsorukat. Az idei Budavári Palotakoncert a tavalyi, hasonló rendezvény folytatása volt, a hagyományteremtés szándékával. A művészeket a négyezres közönség előtt a színház szimfonikus zenekara kísérte, közreműködött a balettkar. A legnépszerűbb magyar operettszerzők, Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Huszka Jenő dalai csendültek fel. A műsorszámokat Pindroch Csaba és a szépséges Verebes Linda konferálta fel. Kerényi Miklós Máté is fellépett, talán a legtöbbször őt láttuk. Ő az Operettszínház igazgatójának, Kerényi Miklós Gábornak a fia. A csemete nem egyéniség, képességeivel nagyon messze esett Németh Sándortól, Farkas Bálinttól vagy akár a néhai kis Latyitól.

A fiú mindenesetre a fater kedvence, aki zenés fővárosról és fantasztikus fesztiválsorozatról álmodozott köszöntőjében. Őt és Tarlós főpolgármester urat megrökönyödésemre (hogyan kerül a csizma az asztalra?) az alaposan lefogyott, kedvetlen Nacsa Olivér üdvözölte. A humorista „kozmopolita” elszólást tett: az operettet legrangosabb szinten a pesti teátrum játssza az egész világon. Tarlós István rápakolt még egy lapáttal: nálunk van a legjobb helye az operettnek, hol is lenne másutt. Az operett ugyanis éltető közegünk. Na már most: tudjuk, hogy ez a zenés műfaj cselekményét tekintve délibábokra épül, semmi köze a valósághoz, az őszinte emberi érzelmekhez; ábrándok és káprázatok csalóka, önbecsapó és önámító sűrítménye. Ha ez a hamis, hazug világ a mi éltető közegünk, akkor helyén vagyunk, nincs okunk csodálkozni környezetünkön és közérzetünkön. Él még a mihaszna magyar virtus. Vajon a vén budai hársfák mit szólnak ehhez?