Kultúra

2015.02.05. 17:16

Kiállítás Udvardi Erzsébet munkáiból Badacsonytomajon

Badacsonytomaj - Udvardi Erzsébet emléke ma is összetartja a városlakókat és a művészete iránt rajongókat.

Tóth B. Zsuzsa

A festőművész halálának második évfordulóján emlékező szentmisét tartott a Szent Imre Római Katolikus Templomban Földi István atya. Azt követően nyílt meg az Udvari Erzsébet grafikáiból és egykor készült képeit ábrázoló bélyegekből összeállított kiállítás az Egry művelődési központban. A megnyitón Krisztin N. László polgármester örömét fejezte ki, hogy a művész halála után két ével is ennyien kíváncsiak az alkotásaira.

–  A település lakóit ma is összetartja Erzsi néni művészete. Ahogy imént a templomban az atya mondta, valószínűleg nem csak mi imádkozunk érte, hanem ő is miértünk. Azonban tennünk kell azért, hogy az emléke fennmaradjon – mondta a polgármester.

Udvardi Erzsébet halálának második évfordulóján nyílt kiállítás Badacsonytomajon grafikáiból és a képeiről készült bélyegekből. A képen a  megnyitón Slemmer József, Perger Katalin és Kalász Istvánné látható (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)

Szerenka Miklós általános érseki helynök, főesperes, plébános arról beszélt, hogy akik most egybegyűltek, mindannyian csodálattal őrzik Udvardi Erzsébet emlékét.

– A halál sokak számára félelmetesen hangzik, de ahogy a Biblia írja, a szeretet erősebb annál, egymáshoz kapcsol bennünket. Életem jelentős szakaszában ismerhettem szeretett művésznőnket. Találkozásaink egyre mélyítették barátságunkat.  Most pedig itt a keze nyoma a bélyegeken, képeken, elmaradhatatlan arany és ezüst kollázsai idézik őt. Az arannyal az örökkévalóságot jelezte és Isten jóságát akarta tovább adni. Biztos vagyok benne, hogy gondolatai nem csak a hívő emberekhez jutottak el. Műveit pedig a világon mindenütt megismerhették a  bélyegeknek köszönhetően – mondta Szerenka Miklós.

A megnyitón Szántainé Ruzsa Mariann mondott verset. A kiállítás bélyegeit a Budapesti Bélyegmúzeum bocsátotta rendelkezésre. A tárlat február végéig látogatható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!