Kultúra

2015.02.02. 16:52

Ridikül: semmi kis történetek délután

Van a szakmában egy kis lekezelés a női műsorokkal kapcsolatban.

Németh F. Bernadett

Nem tudom, hogy erről mi, nők tehetünk-e, vagy a tartalomkészítők, de az úgynevezett női téma jó ideje önmaga körül forog: szépségápolás, otthoncsinosítás, gasztronómia, család (gyereknevelés, párkapcsolat, társasági kapcsolat, önértékelés). A témákkal egyébként semmi baj nincs, valóban egy nő életének természetes velejárója, hogy van kapcsolata, abból gyereke is születhet, lakik valahol, amit a tőle elvárható szinten rendben tart, és van társasága, valamint állása/hivatása. A gond az, hogy a női műsorokból rendre az tűnik ki, hogy minket, nőket csakis ez és semmi más nem foglalkoztat.

Női műsorokat nézve sokszor kapok sikítófrászt a sok giccses nipptől, kenceficétől, gelj témától. Sajnos a jobb műsorokat is megélt Jakupcsek Gabriella sem tud kilépni ebből a közszolgálati televízión futó Ridikül című műsorában. A legtöbb téma elcsépelt, lapos (divat, együttélés, munkahely), de olykor akadnak olyanok is, amiket érdemes lenne kibontani. Jakupcsek azonban beéri azzal, hogy a felszínt kapargatja, nem ered egy-egy (véletlenül elhangzó?) mélyebb mondat nyomába, sokatmondónak szánt hunyorítással zár, elengedi a be nem tervezett szálat. Semmi kis történetek maradnak a délutánban a felszín alatt megbúvó tragédiák is.

Valami biztosan kiderül a Ridikülből: a legtöbb magyar ismert nő képtelen szépen megöregedni. Lehetne ez is téma egyszer.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!