Hegedűs D. Géza: A legnagyobb védelem a szakmaiság

- Ismerős a cukrászda. A várost is ilyen jól ismeri?

- Főiskolai mesterem, Horvai István tanár úr, a Vígszínház vezető rendezője volt, de elhatározta, hogy minden évben eljön Veszprémbe és megrendez egy kortárs darabot. 1962-től kezdve arra törekedett, hogy olyan kortárs magyar drámákat mutassanak be, amelyeket méltatlanul felejtettek el. 1975-ben végeztem a főiskolán, akkor kerültem a Vígszínházhoz, azóta mindig eljöttem a tanár úr premierjeire. Két kedves osztálytársnőm, Egri Kati és Takács Kati is Veszprémbe szerződött, miattuk is jöttem.

- Veszprémben rendezett először.

- Tordy Géza volt a főrendező, 1987-ben neki köszönhetem az első rendezésemet. Felkért arra, hogy a nyári szabadtéri játékokon rendezzem meg a Kőműves Kelemen című rockballadát. Akkor hosszabb időt tölthettem itt, átélhettem a város teljes életét. Amióta egykori vígszínházas kedves kollégám, Oberfrank Pál lett a színház igazgatója, többször megfordultam Veszprémben, előadásokat néztem.

Hegedűs D. Géza Veszprémben is játszik
Fotó: Nagy Lajos

- Hogyan értékeli, milyen a veszprémi színház?

- Csak a legnagyobb elismeréssel tudok szólni a színházról, hihetetlenül gazdag, színes a repertoár, a látogatottsága lenyűgöző. Pali színházi törekvései rokonok az én gondolataimmal. Igazi népszínházat csinál, ahol minden műfajt felkínál a nézőnek. Ragaszkodik a kortárs irodalomhoz, ugyanakkor a morális problémákat felvető előadások is születnek, melyek tükröt tartanak nekünk, rácsodálkozhatunk, ráláthatunk magunkra. A zenés műfajban is jó előadásokat mutattak be. Ezért is örültem nagyon, amikor megkeresett Pali, hogy a Vígszínház Házi Színpadán játszott A pestis című monodráma változatát esetleg itt is eljátszhatnám.

- Pályáján ez az első monodráma.

- Valóban. Ez egy nagyon küzdelmes és sűrű szövetű drámai anyag. Boldoggá tesz, hogy Pali úgy gondolta, Veszprémben van annyi kíváncsi néző, akit ez érdekel. Eddig három estén játszottam itt, telt ház előtt. A színész megérzi, hogyan fogadják az előadást. Kommunikálunk akkor is, ha csak egy irányú a jelenlét, de van interaktivitás, a megszületett csöndekben az együtt gondolkodást érzem. Látom az arcokat, a rezdüléseket, a tekinteteket; valószínűleg olyan nézők ültek a nézőtéren, akik olvasták Albert Camus műveit és kíváncsiak voltak, hogyan lehet egy ilyen regényből monodrámát írni. Az előadásunk mobil, a mai az ötvennegyedik, jártunk a bemutatóval Magyarország néhány színházi városában, határon túl, Kolozsváron, Újvidéken, Lendván, Pozsonyban, többnyire magyar ajkú közönség előtt. Brüsszelbe is eljutottunk, ahol kétnyelvű francia, magyar előadást láthattak a nézők.

- Ez egy kis közeg, látja a nézők rezdüléseit. A 1100 nézőt befogadó Vígszínházban is érzi ezt az interaktivitást?

- Az egy más közeg, de ott is érezni. Idén volt három bemutatóm: először a Pesti Színházban Spiró György Kvartett című drámája, aztán Julius Caesart játszhattam a Vígszínházban, most pedig Peacockot a Koldusoperában. Esténként tizenkét produkcióban játszom a színházamban.

- Miközben tanít a Színház és Filmművészeti Egyetemen.

- Ebben az évadban felvállaltam még egy különös helyzetet. Van egy végzős egyetemista osztályom, köztük rendezői képességekkel és kíváncsisággal megáldott gyerekek. Többek között növendékem ifj. Vidnyánszky Attila, akinek amellett, hogy tehetséges színész komoly rendezői vénája is van. Az osztályunkban másodévben Shakespeare jelenetekkel foglalkoztunk, a hallgatók maguk választhattak, hoztak az Athéni Timonból is. Már akkor megjegyezték, az lenne jó, ha a tanár úr játszaná el a szerepet. Ötödévben ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében színpadra állították a darabot, én Timont játszom. Ott állok csodálatos fiatal barátaim, növendékeim között, nagyszerű kaland lett. Idén ez volt a negyedik bemutatóm. Egy másik növendékem, Vecsey Miklós, aki költő, tavaly lefordította a darabot a korosztálya nyelvére, az ő fordításában játsszuk a darabot. Egyetemünk együttműködik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel, kitaláltunk egy közös szakot, az alkalmazott zeneszerzés szakot, ami arra készíti fel a zeneszerzőket, hogy színházi előadásokhoz készítsenek zenei kompozíciókat, kísérő zenét, filmzenét. Az előadás a zenei világát egy végzős fiatal, Kovács Adrián szerezte.

- Szenvedéllyel beszél a fiatalokról. Mit ad tovább nekik?

- A legnagyobb védelem és a legnagyobb, amit átadhatunk, az a szakmaiság, mesterség. Fontos, hogy a növendékek a színészmesterséget tisztességesen, magas színvonalon sajátítsák el. Tanár társaimmal törekszünk arra, hogy a hallgatók beszédtechnikailag csiszoltabbak legyenek, nagyobb testtudatra tegyenek szert, a színpadi beszéd minél plasztikusabb, minden stílusnak megfelelő legyen. Belső önismeretre is szert kell tenni, elemző képességre, lélektanilag, pszichológiailag végiggondolni a feladatot. Elengedhetetlen az igényesség, tisztelet önmagunk iránt, a munka iránt, egymás iránt, odaadás, alázat. A szakmai tapasztalatátadás mellett fontos a műveltség is. Hiszem, hogy minél műveltebbek a diákok, annál kreatívabbak, annál nagyobb az asszociációs képességük, annál jobban tudnak megfogalmazni drámai helyzeteket. Talán védettebbek lesznek a világban, problémák, nehézségek közepette választ találnak a kérdésekre. Szakrális példát hozok: ahogyan a papoknak ismerni kell a szent szövegeket, itt, az egyetemen az a minimális elvárás, hogy a hallgatók öt év alatt elsajátítsák a művészet, a színház szent szövegeit , alapvető műveit.

- Lesz helye a végzős növendékeknek?

- Tizenegyen végeznek, négy hölgy és hét fiatalember, mindenkinek lesz szerződése; van olyan növendékem, aki iránt több színház is versengett. Fontos, hogy az ember már a felvételin jól válogasson, jól vezesse végig az öt évet, helyzetbe hozza a fiatalokat. Elindulni nagyon nehéz. Van, aki vidékre megy, van, aki a fővárosban marad, van, aki független színházi csapatban kezdi a pályáját. Mindenki megtalálta a helyét.

- Ön viszont a Vígszínházban találta meg a helyét, éppen negyven éve.

- Így van. 1975 májusában írtam alá a szerződést. Nem kellett sehová sem elmennem ahhoz, hogy találkozzam a magyar színház valamennyi iskolateremtő törekvésével. Nagyon sok vendégművész dolgozott nálunk; a mindenkori színházi vezetésünk kíváncsi volt a legújabb színházi törekvésekre, hogy gazdagodjon általuk a társulat. A színház vezetői tág horizonton tekintenek a világra, minden újnak, humánus törekvésnek integrálói. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen nem mozdultam el a színházból, még sincs olyan irányzat, amelynek jeles képviselőivel, rendezőivel, íróival, formatervezőivel ne találkozhattam volna. Gazdagodott általuk a pályám.

- Nagyon sok díja van, olyanok is, melyeket a kollégák ítéltek önnek. Pár héttel ezelőtt a Gábor Miklós-díjat vehette át, Julius Caesar megformálásáért.

- Meglepett, hogy nekem ítélték, nem is gondoltam rá. Gábor Miklós halála után felesége, Vass Éva alapította a díjat, 2001-től adják át, nagyon reprezentatív a névsor, aminek én is tagja lehetek, erre büszke vagyok. Megadatott, hogy Gábor Miklós partnere lehettem a Vígszínházban, amikor Schnitzler A Bernhardi-ügy című színművét játszottuk 1991-ben. Jól dolgoztunk együtt. Öröm volt látni, milyen zseniális művész. Vele egy színpadon állni, nagy élményt jelentett.