Kultúra

2016.01.24. 15:44

Rajzokon az emberi lélek

Litér – Rendhagyó tárlatnak adott otthont a kultúra napjához kapcsolódva a település művelődési háza, ahol Szilvási Reni lélekrajzaiból és Fekete Reni mandaláiból nyílt kiállítás.

Szabó Péter Dániel

A cudar, téli idő ellenére sokan ellátogattak a művelődési házba, ahol a klubteremben Baksa Kata művelődésszervező köszöntője után Sz. Csordás Éva előadóművész szavalta el Keresztury Dezső, illetve Váci Mihály egy-egy alkalomhoz illő versét, megadva ezzel a magyar kultúra napja alkalmából szervezett kiállítás alaphangulatát.

Szilvási Reni lélekrajzai a litéri művelődési házban. Középen, sárga ruhában az alkotó beszélget
Fotó: Szabó Péter Dániel

Fekete Reni mandaláinak mindegyike egyedi és megismételhetetlen darab

A folytatásban aztán nem egy meghívott vendég méltatta a kiállító alkotókat, hanem ők maguk beszéltek személyes élményeikről, kötődésükről a képekhez, amelyek közös jellemzője, hogy mindegyik az emberi lelket próbálja megmutatni a maga módján. A mandalákat festő Fekete Reni például rögtönzött tárlatvezetésén elmondta, az indiai eredetű mandalákat, az ősi képeket és motívumokat a magyar nyelvben korábban igen találóan magdalának nevezték, amelyek szoros összefüggést mutatnak a régi rovásírással is. – Az itt kiállított alkotások mindegyik lélek mandala, azaz mindegyiknek van egy tulajdonosa. A színek, a formák, a szimbólumok azt mutatják meg mi is van bennük, kik is ők valójában. Épp ezért mindegyik különleges, egyedi és megismételhetetlen darab – mondta el az alkotó.

Erős a személyes kötődés Szilvási Reni esetében is, akik lélekrajzait hozta el Litérre. Elmondta, a művészetek iránti vágy már gyermekkorától erősen élt benne, ám az alkotások négy esztendővel ezelőtt, egy dobogókői családi nyaralás alkalmával törtek elő belőle. A szó szoros értelmében, hiszen azóta alig-alig teszi le a ceruzát, a pasztellkrétát. Különleges forma- és színvilágú képeit szívből alkotja, határtalan örömmel, s erre, az önmegvalósításra buzdított mindenki a közönség soraiban is.

A tárlat megnyitóján Sz. Csordás Éva előadóművész szavalt el az alkalomhoz illő verseket

Közben az előtérben kézművesek portékáit csodálhatta meg a nagyérdemű. Pordán Boglárka és Mayer Árpád saját kézzel készített ékszerei éppúgy nagy sikert arattak, mint a Szilvási Móni által varrt remekek. A kiállítás után a művelődési ház nagytermében a Winners Versenytánc Egyesület adott ünnepi műsort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!