A Karib-tenger meghódítása, kalózok nélkül - Megjelent előttük a boldogság kékmadara

Ha már gondolkodott azon, hogy összegyűjtött pénzét érdemes lenne-e egy karib-tengeri utazásra költeni, feltétlenül olvassa el ezt a könyvet, garantáltan elmúlnak a kétségei. Néhány magyar vitorlázó ugyanis pontosan ezt tette, s élményeiket ebben a „szubjektív hajónapló” alcímű könyvben rögzítették. Egy közel tíz évvel ezelőtti karibi vitorlázós nyaralást mutat be a kötet, rengeteg képpel, földrajzi és történelmi kitekintéssel, hajós térképekkel. Mindez kötelező felkészítő olvasmány lehet mindazok számára, akik karibi vitorlázásra készülnek és azoknak is, akik csak álmodozni szeretnének ilyesmiről.

Mindenesetre az álom megvalósult a füredi könyvtárban, ahol Tormási György csodálatos képekkel illusztrálva mutatta be a hajónaplót. Guadeloupe, Dominika és Martinque varázslatos világa tárult a szemünk elé. A trópusi fekvésű Karib-tenger az Atlanti-óceán és a Mexikói-öböl között, a Karib-lemezen helyezkedik el. A Föld egyik legnagyobb sós vízű tengere, területe 2 745 000 km².  A terület a karib indiánok törzséről kapta a nevét, amely ez egyik legmeghatározóbb indián csoport volt a térségben, amikor az európai felfedezők megérkeztek oda a XV. század végén.

De térjünk vissza az illusztris könyvre! 2007. február 5-ét írunk, amikor a bátor hajósok elindulnak meghódítani a karibi világot, bízva abban, hogy a Karib-tenger kalózaival nem találkoznak. Tormási György minden nap, folyamatosan vezette hajónaplóját, miközben 195 tengeri mérföldet vitorláztak. Első állomásuk Guadeloupe volt, melyet Kolumbusz fedezett fel, második útja során 1493. november 4-én. A hajóscsapat három napig időzött a szigeten és olyat láttak, amit elképzelni sem tudtak. Az egyik út jobb oldalán lévő dombra temető épült. Harlekines, pepitakockás, sakktáblás összhatása volt a magaslatnak. Kis házak voltak a sírok. Némelyiknek előtere, terasza is volt, szép kilátással a völgyre, pálmafákra. Fekete-fehér csempével burkolták a házakat, síremlékeket.

Február 9-én folytatták tovább az utazást, miközben a karibi hangulat betetőzésére fél 6 körül a naplementében megjelent egy öt árbócos, keresztvitorlázatú, nagy „kalózhajó” és elegánsan elvitorlázott az öböl előtt, majd délnek fordult, hogy sokáig láthassák a naplementében. Február 13-án kikötöttek Dominikán, ahol a hőmérséklet egész évben egyenletes, 20–30 °C közötti. A legmagasabb hegyek csúcsán januárban éjszakai fagy van. A csapadékos évszak a nyár, amikor előfordulhat hurrikán is. A szigeten megtekintettek egy régi rumgyárat. A több mint 100 éves üzem energiatakarékos technológiával működött. A hegyekből érkező kis patak vize hajtotta a darálót, ami a cukornádat darálta, melynek cukrából néhány hét alatt alkohol lett. Ezt a folyadékot kazánszerű tartályban desztillálták. A felhevítéshez szükséges hőt a kipréselt cukornád elégetésével állították elő. Tartályban vagy hordóban érlelték a rumot, ami tükrös folyadékként került az üvegekbe.

Február 16-át jelez a hajónapló, amikor megérkeztek Martiniquere, mely jogi státuszát tekintve Franciaország egyik tengerentúli megyéje. Itt többek között részt vettek egy karneváli felvonuláson, ahol vonult a tarka tömeg. Az esküvői pár, hófehér ruhájú menyasszonnyal népszerű motívum volt. A legjobb ötlet viszont az volt, amikor egy mozgó, magasba emelt hajó előtt sétáltak el. A szimbolikáját nem értették, pedig elemeit ismerték. Láttak néhány elegánsan öltözött hölgyet is szép kalapban, feltehetőleg bizsu nyakláncokkal. Megjelentek a mindennapi élet figurái, a cukornádat arató munkások is. Volt egy talpig aranyozott, napot utánzó fejdíszű, legalább 40 fős csoport, akikről nem tudták megfejteni, hogy mit is jelképeznek.

A nyolc fős társaság végül február 23-án érkezett Budapestre. –Hajónk a Diamant elég kényelmes volt 8 embernek. Jó volt a társaság, az időjárás és a karibi hangulat. Gondoljunk csak bele, hogy a boldogság kék madara valószínűleg karibkék és mi együtt láttuk néhány napig ezt a madarat – fejezte be epilógus gyanánt Tormási György.