Citerázik és imádja az erős paprikát a japán tanárnő

Acko Kojima az alatt a két év alatt olyannyira szívébe zárta hazánkat és a magyar kultúrát, hogy még az e-mail címeiben is a magyar mese, tavasz, paprika szavak szerepelnek ottani barátai nem kis csodálatára. A japán tanítónő önkéntesként választotta annak idején hazánkat, és miután több hetes intenzív nyelvtanfolyamon megtanult magyarul, a tapolcai akkori Batsányi általános iskolában tanította a gyerekeket angol nyelvre és japán kultúrára. Bemutatta a teaszertartást, origamizni, ikebanát készíteni tanított kicsiket és nagyokat.

Az iskolai ünnepekre ő kimonóban és az ahhoz illő papucsban, zokniban tipegett el az iskoláig, a járókelők és a diákok, tanárok nem kis csodálatára. A tanárok befogadták családjaikba, szinte minden hétvégén vendégeskedett valakinél és örömmel fogyasztotta a magyar ételeket. Amikor pedig szabad napja volt, ismerkedett a magyar kultúrával. Megtanult kosarat fonni, citerázni, sőt, vásárolt is egy hangszert. Néptánc előadásokra járt, népzenei albumokat gyűjtött.

Ellátogatott Budapestre, Sopronba, de járt az Alföldön is. A pápai kékfestő múzeumra úgy emlékezik, mintha tegnap járt volna ott. Magyarországra, Tapolcát és környékét második hazájaként emlegeti. Acko azóta többször visszatért erre a vidékre, a közelmúltban is a városban vendégeskedett. A néhány napos látogatás minden óráját beosztotta, hol az egyik ismerős családnál, hol a másiknál időzött, boldogan hívta mindenki otthonába, mint kedves kollégát, ismerőst. Hiszen mély nyomot hagyott az itteniekben intelligenciája, tisztelettudó magatartása és érdeklődése a magyar kultúra iránt. Fekete Feri bácsiéknál mesterével újra együtt citerázott, eljátszotta kedvencét, a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű népdalt.

Acko Kojima húsz év után is örömmel látogatja meg magyarországi barátait. A képen a hegyesdi Fekete Feri bácsival látható, aki megtanította citerázni Fotó: Horváth Erzsébet

Feri bácsi készített neki egy vesszőkosarat, a tojásfestőként és csuhézóként szintén ismert Oó Marika néni pedig csuhéból pártás magyar babát és kimonós japán babát készített neki. Acko közben szokása szerint rengeteg fényképet készített, előkerült a szelfibot is. Viszont ha kellett, a nyelvi nehézségek leküzdéséhez ma már a szótárt a telefonján használta. Rácsodálkozott, hogy Szilveszterkor mennyien fürödtek a tapolcai Malom-tóban és újévkor Szigligeten a Balatonban, ahol húsz éve ő is megmártózott - nyáron. Acko bárkinél is időzött, mindenhol örömmel idézte fel a régi emlékeket, előkerültek a fényképek, és az általa írt könyv az ikebana készítésről és a hajtogatásról. Örömmel vette, hogy így emlékeznek még mindig rá az itteniek. Arra is szakított időt, hogy japán szokás szerint köszönjön el a temetőben egy régi kedves tapolcai ismerőstől.

Az ottani buddhista szokás az, hogy ételt visznek a halottaknak és papírból két darut origamiznak, mint a nyugalom és békesség madarát az élőben maradottak részéről. Nem múlt el úgy nap, hogy ne origamizott, hajtogatott volna vendéglátóival és azok családtagjaival, és persze mesélt a távoli országról, japánról. Kiderült például, hogy ott akkor válik origamistává valaki, miután szorgalmasan meghajtogatott ezer darut. Beszélt mai munkahelyéről, egy tokyoi intézetről, ahol a legkisebbektől a nagykorúakig foglalkozik sérült gyerekek fejlesztésével. Beszélt arról, hogy még ma is vannak gésák, akik speciális táncot és éneket tanulnak e különös mesterséghez. Az ottani gyerekek Pokémont hajkurásznak és imádják Szuper Máriót, farsangkor pedig a legtöbb kisfiú nindzsa jelmezt ölt.

A fiatalok viselete hasonló magyar fiatalokéhoz, de a hajukat ők bátrabban festik színesre, és a színes kontaktlencse is nagy divat. Náluk szintén egyre kevesebb gyermek születik, a fiatalok későn válnak szülővé. Ilyen tájban rendezik a jégszobrász versenyeket, ahol hatalmas alkotások készülnek. A kocsmában karaokéznak, az idősek szakét, a fiatalok sört, bort fogyasztanak, a lakás melegében pedig még mindig pálcikával étkeznek. A nappaliban viszont ők már a 8k-s felbontású televíziót nézik. Náluk a karácsony a baráti együttlétre ad alkalmat, nagy bulikat rendeznek és szilveszterkor ünnepel a család szűk körben.

Az asztalról olyankor nem hiányozhat a szusi, valamint sok zöldségfélét és halételt fogyasztanak, naponta isznak zöld teát. Rövid ideje használják csak az őrölt piros paprikát a főzéshez. Annak csípős változatát, Acko egyik kedvencét viszont nem lehet kapni Japánban, ezért azt nálunk szerezte be ezúttal is. Érdeklődött a magyar politikai helyzetről, arról, hogy mi a helyzet a déli határon, és ígérte, hogy nyáron újra visszatér hosszabb időre. Vendéglátóit pedig újra megerősítette abban, hogy milyen remek dolog a csereprogram, az önkéntes munka, hiszen így mindannyian gazdagodhatnak más népek kultúrájának megismerésében. Nem beszélve az életre szóló barátságokról.