Kultúra

2017.02.13. 15:53

Országosan is kiemelkedő - A Veszprém Megyei Levéltár az Év levéltára díj 2016 elismerést kapta

Veszprém – A Veszprém Megyei Levéltár munkáját országosan is kiemelkedő szakmai színvonal jellemzi.

Kutasi Zsófia

A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára az Év levéltára díj 2016 elismerést kapta. A díjat a Magyar Levéltárosok Egyesülete alapította, a kapcsolódó pályázatot a Nyitott Levéltárak programsorozatban idén ötödik alkalommal hirdette meg. A díj a kiemelkedő szakmai tevékenységet folytató levéltári intézmények elismerését szolgálja.

Sepseyné Vígh Annamária főosztályvezető, az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselője a hétfői átadón a Hangvilla konferenciatermében az egyesület tevékenységét, a magyar levéltárosok munkáját is méltatta. Köszöntőjében kiemelte, az egyéni és a közösségi identitás erősítése a levéltárak legfőbb feladata ma.

A Veszprém Megyei Levéltár a szakmai munka terén országosan kiemelkedő. 2009 óta elektronikusan vezeti a segédleteket, az elmúlt időszakban több mint húsz kötetet jelentetett meg, melyek különböző területeket fednek le. Izgalmas rendezvényeket és tematikus programokat rendez, a levéltári pedagógia terén műemlékvédelmi foglalkozásokat szervez diákok számára. Intézmények közötti és nemzetközi kapcsolatai is kimagaslóak.

Porga Gyula polgármester hangsúlyozta, a levéltár élő intézmény, a városi közélet fontos része. Számos veszprémi kezdeményezés és ügy kapcsán is lehet számítani a levéltár munkatársaira.

Szögi László, történész, levéltáros, az ELTE címzetes egyetemi tanára ismertette a bírálat szempontjait. Elmondta, a veszprémi levéltár hatalmas fejlődést ért el. Az intézmény szakmai, tudományos, közművelődési tevékenysége egyaránt kiemelkedő. A modern informatikai eszközök használata jellemzi, hatékonyan együttműködik intézményekkel.

Az átadón Kenyeres István, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke, Ö. Kovács József, a Magyar Nemzeti Levéltár megyei főigazgató-helyettese, Fenyvesi Zoltán, a Veszprém megyei közgyűlés alelnöke is köszöntötte a résztvevőket.

Elhangzott, idén újdonság, hogy az Év levéltára díj az eddigi gyakorlattól eltérően nem vándordíj. Szintén rendhagyó, hogy a díj átadásának helyszínét a nyertes intézmény választhatta ki.  A díjat Kenyeres István és Szögi László adta át Boross Istvánnak, Veszprém Megyei Levéltár megbízott igazgatatójának.

A díj egy üvegplakett, oklevél és tábla, valamint 370.000 forint, a nyertes intézmény által felhasználható keretösszeg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!