Kultúra

2017.08.03. 15:45

Nemecsekből érettségi tétel - Somogyi Csaba a könyvek szerelmese

VÁRPALOTA - Nem félek a haláltól, sokkal jobban tartok attól, mi lesz, ha nem tudom kirakni az egyik Rubik-kockámat. Ezt Somogyi Csaba mondta, a tehetséges várpalotai költő, aki a Rubik-kockák, és elsősorban a könyvek szerelmese.

Bényi-Virág Rita

A magyar slam poetry műfajának egyik feltörekvő képviselője a várpalotai Somogyi Csaba. A 29 éves fiatalember jelenleg a Kossuth iskolában pedagógiai asszisztensként dolgozik, mellette slam poetryket ír, amire már egyre több kulturális, irodalmi folyóirat, weblap is felfigyelt.

Kilencévesen írta az első versét, tizenhat évesen a másodikat. Öt-hat éve már másoknak is szívesen megmutatja műveit, s mivel sok pozitív visszajelzést kapott, ezért egyre több verset vetett papírra. A slam poetry műfajában teljesedett ki, azt mondta, az elmúlt egy évben viszont ki-tárult előtte a világ.

"Nemecsekként éltem a világomat, ott voltam, ahol a gittet kellett rágni. Aztán most tudtam meg, hogy Veszprémben, az egyik gimnáziumban érettségi tételnek választottak. Az én szövegemet elemezték. Egy éve slammelek, és májusban már érettségiztek belőlem. Kicsit megütött ez a hír, és óriási megtiszteltetés is."

A várpalotai Somogyi Csaba  személyisége nemcsak  az újságírót, hanem  a gyerekeket is lenyűgözte  az iskolában, ahol dolgozik Fotó: Ugray Adrián

A munkahelyén, a Kossuth iskolában, amikor a legnagyobb közösségi portálnak köszönhetően fény derült a sikereire, felkérték, hogy tartson rendhagyó irodalmi órát, ami nem várt sikert aratott.

- Kicsit beszédhibásnak érzem magam, ezért azt mondtam, maradjunk csak "rióban" (a rendhagyó irodalmi óra rövidítése - a szerző). Így aztán az elsőtől a nyolcadik évfolyamig mindenkinek bemutattam a slam poetryt, korosztályra szabva vittem be a verseket, és az egyik gyerekkori kedvencemet, Roald Dahl Karcsi és a csokoládégyár című könyvét. Ráadásként megírtam Gombóc Artúr csokinaplóját is slam poetryben, amit akár nyelvtanórán is lehet alkalmazni. A matek tagozatos Kossuth iskolában ezek után megrohamozták a könyvtárat a gyerekek, és meg kellett venni a könyvet, valamint sokszorosítani is kellett. Azóta gyakran kapok írásokat, verseket, rajzokat a gyerekektől. Valaki azért akart jelentkezni a tanévnyitón versmondásra, hogy a Csaba bácsi versét mondhassa el. Mellékesen jegyzem meg, tavaly óta rendszeresen írok a különböző ünnepélyekre verset, például Kossuth Lajos születésnapjára is.

Hogy honnan a versek, irodalmi művek szeretete? Attól kezdve, hogy beiratkozhatott a könyvtárba, falta azokat. Havonta több mint tízet elolvasott. A családjában mindenki szereti a könyveket, de évente kétszáz könyvvel nyilván Csaba olvas a legtöbbet. Merthogy tavaly feljegyezte, hogy összesen mit és mennyit olvasott. Csak azért nem 201 könyv került a listára, mert a szilveszteri buli miatt Rejtő Jenő egyik művéből visszamaradt 20-30 oldal. Gyermekkora óta több mint ezer könyvet gyűjtött össze. Kiderült, korszakok szerint olvas, ha belevág egy író regényébe, akkor lehetőleg az összes művét elolvassa, így például Rejtő Jenőt, Jules Vernét, Stephen Kinget vagy a Harry Potter sorozatot, a skandináv krimiket. Felsorolni is nehéz, hiszen minden érdekli.

A könyveken kívül a másik nagy szerelme a Rubik-kocka. Nyolcévesen kapta az első kockáját, akkor kábé tíz perc alatt megunta, és inkább a focipályát választotta.

Tavaly az egyik kollégája nyomott a kezébe újra Rubik-kockát, akkor három órán át bíbelődött vele, ennyi idő kellett, hogy megtanulja, miként kell kirakni,

- Sikerült kiraknom, mert ki akartam rakni. S ezután nem volt megállás, rákaptam az ízére. A kollégámnak legalább 80 darab különböző Rubik-kockája van, úgy gondoltam, ha ezt így ki tudtam rakni, akkor miért ne csináljak meg egy másikat. Elkezdtem gyűjteni. Tegnap jött meg a 42. kockám, mind különböző.

Hogy mi viszi rá az embert, hogy Rubik-kockák kirakásával töltse az idejét? Szerinte mindössze motiváció szükséges ehhez, persze hozzátette, hogy bárki képes megtanulni azokat az algoritmusokat, amikkel könnyebb boldogulni.

Az egyetemen előadást is tartott a kockákról. Erről azt mondta: "Sikerült megfognom az emberek ingerenciáját. Bár lehet, hogy nincs ilyen szó, de majd Kazinczyként megteremtem." Természetesen verset is írt már a Rubik-kockákról, azt ugye mondanunk sem kell, hogy slam poetryben, s ha már itt tartunk, a Pécsi Egyetemet már ilyen versenyen is képviselte, ahol második lett.

Saját bevallása szerint igen termékeny, olykor elég neki tíz perc is egy-egy alkotás elkészítéséhez. Nem is hinnénk, de mindössze egy éve foglalkozik ezzel a műfajjal.

Visszatérve az egyetemhez, a gimnázium után egyből elvégezte az alapszakot, aztán kisebb kihagyás következett, és az elmúlt évben beiratkozott mesterszakra is, történelem és pedagógia szakon. Csaba azonban - saját bevallása szerint véletlenül - utánozhatatlan teljesítménnyel egy év alatt elvégezte az öt féléves történelemképzést, ugyanis senki nem mondta neki, amikor megkapta a kurzuslapot, hogy azt öt félév alatt kell teljesíteni. Akadt olyan hét, amikor napi négy szóbeli vizsgája volt, ám végül az összes kollokviumot sikerrel abszolválta.

Csabát egyébként az életben a motiváció hajtja min-den téren. Szerinte ez választás kérdése. "Rájöttem, hogy minden tárgyat szeretek. Minden érdekel. Például középiskolában mindenki utálta a kémiát, a sztereotípia miatt én is. Bukásra álltam félévkor, nem akartam megbukni, így elkezdtem tanulni, nagyon megtetszett, és ettől fogva csak ötösöm volt. Sajnos nem tudtam három jegyet javítani, amiért a tanárom kifejezetten mérges volt."

Elmondása szerint sosem tekintették különcnek a társai a könyvek iránti szeretete miatt, mert focizni is éppúgy imádott. Most, felnőttként
viszont a kollégái már többször megjegyezték, milyen fura szerzet.

"Ha kifognék egy aranyhalat, akkor legszívesebben író lennék. Aki semmi mást nem csinál, csak ír. Azonban ebből nem lehet manapság megélni. Ezért el tudom magam képzelni tanárként is, szeretek a gyerekekkel foglalkozni."

Rövid beszélgetésünk alatt kezdett kibontakozni előttem Csaba nem mindennapi személyisége. Aki nehezen viselné, ha, legyen szó bármilyen szabálytalan körről is, abba belekényszerítenék és határokat szabnának neki. Érdekes véleménye van a költők egyik legkedveltebb témájáról, a halálról is. Arra a kérdésre, hogy fél-e a haláltól, ezt válaszolta: "Attól félek, hogy nem tudom kirakni az egyik kockámat. Vagy éppen úgy fogok meghalni, hogy egy könyv, kocka kellős közepén tartok, és nem tudom befejezni. Ettől nagyon félek. Nem kell az elmúlásra gondolni, inkább arra, hogy megtanuljunk egy újabb remek algoritmust, vagy, hogy mi lesz a könyvünk főhősével."

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában