évadnyitó

2017.10.24. 12:07

A Modern Art Orchestra vasárnap áll a rajongók elé

A Modern Art Orchestra 2017. október 29-én délelőtt interaktív jazz-színházi előadással, este pedig koncerttel szórakoztatja az érdeklődőket.

A jazz muzsika iránt a végletekig elkötelezett Modern Art Orchestra és az improvizáció egyik legtapasztaltabb színházi képviselője, Kálloy Molnár Péter közös jazz-színházi produkciót mutat be 2017. október 29-én délelőtt a Budapest Music Centerben (BMC-ben).

Az „Amerikából jöttem” új interaktív koncertsorozat nem titkoltan a jazz alapvetéseit kívánja bemutatni, emellett a színház és humor erejével közelebb hozni a műfajt a jövő zenehallgató közönségéhez. A szórakoztató családi műsor során garantált a sok nevetés, lehetetlen improvizációs helyzetek, virtuóz megoldások és az igazán jó zene.

A két részből álló produkció első fele a játékos ismeretterjesztés jegyében telik: Kálloy Molnár Péter – aki maga is énekes-zenész-dalszerző, több lemeze is megjelent – alkalomról alkalomra újabb és újabb szerepbe bújik. Hol producerként, hol hangszerszállítóként érkezik a MAO zenészei közé, akikkel közösen így mindig más aspektusból mesélik el a jazz történetét. Megismerni igazán a jazz muzsikát azonban csak úgy lehet, ha hallgatja is az ember. A második részt a big band Fekete-Kovács Kornél vezényletével az aktuális témához kapcsolódó darabokból válogatott koncerttel zárja.

A műfaját tekintve is teljesen újnak számító, havonta jelentkező műsort a szervezők minden korosztálynak ajánlják, de főként a hangszeren játszó vagy tanuló fiataloknak szánják.

A tizenegyedik éve működő együttes rendkívül sokszínű és számos vendégszereplőt felvonultató időszaknak néz elébe a BMC-ben. A 2017/2018-as évad keresztmetszeteként a nyitókoncert programjában is szerepelnek Bob Mintzer, Herbie Hancock, Quincy Jones, Buddy Rich és Miles Davis alkotásai, de felcsendül Csajkovszkij Diótörőjének Duke Ellington és Billy Strayhorn által készített feldolgozása is.

A MAO műhelyből Fekete-Kovács Kornél, Cseke Gábor, Bacsó Kristóf, Subicz Gábor és Ávéd János szerzeményei mellett az alkotókör legújabb művét, a Tizenöt magyar parasztdal című Bartók adaptációt is hallhatja a közönség a koncertteremben.

A koncerten közreműködik Dresch Mihály Liszt Ferenc-díjas, kiváló szaxofonos is, a mai magyar jazz kiemelkedő alakja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!