Az erdélyi színjátszás elismerése

2017.10.17. 16:41

Öt magyar társulat vesz részt a román színházi seregszemlén

A román Országos Színházi Fesztiválon, amelyen 53 előadást mutatnak be összesen 91 alkalommal.

Budapest, 2014. december 9. A közönség által odaítélt Arany Medál-díj az év írója kategóriájának kitüntetettje, Dragomán György író a díjátadó ünnepségen a Bethlen Téri Színházban 2014. december 9-én. A Mészáros Márton fiatal újságíró által 2008-ban alapított díjat hatodik alkalommal adták át az igazi mûvészi érték elismeréseként. MTI Fotó: Kovács Attila

Fotó: Kovács Attila

Az október 20. és 30. között Bukarestben zajló seregszemlén negyven romániai színház vesz részt, amelyek 16 helyszínen mutatják be előadásaikat. Ezeknek jelentős része a Bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színházban lesz, amelynek hat terme van a 2015-ben befejezett felújítást követően.

A programban három külföldi előadás szerepel, a moszkvai Nemzetek Színháza Robert Lepage rendezésében a Hamlet/Collage című előadást viszi színre. Bukarestbe érkezik a világhírű francia kortárstánc társulat, a Ballet Preljocaj, amely a Rómeo és Júlia című produkciót mutatja be Angelin Preljocaj koreográfiájában. A seregszemlét Vincent Huguet rendező és Chris Gandois koregográfus együttműködéséből született Élj csak bármi legyen (Barbara) című produkció zárja.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház két előadással lesz jelen, a közönség az Andrij Zsoldak rendezte Rosmersholm, valamint a Jurij Kordonszkij által színpadra állított A mélyben című előadásokat láthatja.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház sorozatban a hetedik éve meghívottja a fesztiválnak. Az idén is jelen lesz a teátrumnak mind a magyar, mind a román tagozata, így a Tompa Miklós Társulat a Radu Afrim szövegkönyve alapján és rendezésében színre vitt Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadást játssza, míg a Liviu Rebreanu Társulatnak a Bulgakov 17 című produkcióját válogatták be a szervezők. A Mihail Bulgakovnak A mester és Margarita című műve nyomán készült előadás rendezője Bocsárdi László.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Harold Pinter Évforduló című művét mutatja be Alexandru Dabija rendezésében. A temesvári Csiki Gergely Állami Magyar Színház a Moliére nyomán készült A Versailles-i rögtönzés avagy a majmos ház című produkciót viszi színre, amelynek rendezője Sardar Tagirovsky.

Az idén első alkalommal kapott meghívást a fesztiválra a nagyváradi Szigligeti Társulat, amely Joël Pommerat Az én kis hűtőkamrám című darabját mutatja be Forgách András fordításában és Theodor Cristian Popescu rendezésében.

A fesztiválon a legtöbb előadással a Nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház vesz részt, ezek közül az egyik Dragomán Györgynek a Máglya című regénye alapján készült produkció Armin Petras rendezésében.

A seregszemle válogatója Marina Constantinescu színikritikus, az idei program középpontjába Victor Rebengiuc román színművész életművét és munkásságát állították.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!