Molnár Piroska mindennap megküzd a szereppel

Különleges darab a mostani, az előadás szövegkönyve Brunhilde Pomsel Goebbels titkárnője voltam című könyvének felhasználásával készült.

– A hölgy 103 éves volt, amikor elkészítették vele a riportot, majd a dokumentumfilmet. A kettő alapján egy angol író monodrámát írt, amelyet Londonban ma is játszanak. Orlai Tibor ott látta, megtetszett neki és lefordíttatta a darabot. Engem kért fel, hogy játsszam el, az előadást Máté Gábor rendezte.

Brunhilde Pomsel 1933-ban lépett be a Nemzetiszocialista Pártba. Nem elvi meg­győződésből, kizárólag a saját karrierje érdekében. A Propagandaminisztériumban Goebbels titkárnőjeként a politikus szövegeit gépelte, azonban nem értette azokat.

– A darabban sokszor emlegeti, hogy vele csak megtörténtek a dolgok. Kötelességtudata vezette, neveltetéséből és alkatából adódóan teljesítette azt, amit rá bíztak. A fiatalság sodró ereje, lelkesedése lehet, hogy beleviszi az embert olyan dolgokba, amelyekbe talán nem is gondol bele. Mondataiban sokszor kerül ellentmondásba önmagával, de ez teljesen érthető, hiszen nehéz neki visszaemlékezni. Goebbels beszédéről is azt mondja, nem gondolt bele, mit ordítozik, csak nézte őt, hogy így üvölt ez a politikus. Nem gondolkodott azon, miről beszél.

Érezte, hogy történelmi pillanatok tanúja?

– Abban az időben mindenki úgy érezhette. Ő úgy fogalmaz: dagadt a büszkeségtől, hogy történelmi pillanat részese. De egy helyen azt mondja, fogalmuk sem volt arról, mi szabadult rájuk.

A deportálásokból semmit sem látott, nem tudott a koncentrációs táborokról?

– A koncentrációs táborokról tudott, azt be is vallja, a deportálásokról csak egy idő után. A háború idején, amikor elkezdtek megjelenni az áldozatok nevei, megdöbbentette őt, de azt mondta, semmi mást nem csinált, csak gépelt, Goebbelsnek. A náci pártba is csak meggondolatlanságból lépett be, nem gondolt rá, hogy az mivel járhat. Ajánlották neki, hogy az állásához jó lenne, ha párttag lenne, de nem gondolta végig.

Nehéz ezt az előadást játszani?

– Vannak benne nehéz szövegek. Goebbels öngyilkossága, a gyerekek halála, amikor az ártatlan gyerekeket saját szüleik ölték meg – nehéz úgy tenni, mintha ez nem rendítene meg.

Fizikailag vagy lelkileg?

– Lelkileg. Fizikailag nem, mert csak ülök, mondom a szöveget. Harminc oldal, ez nem megerőltető, mindig nagyon jól tanultam szöveget. Bárcsak a lábam lenne olyan jó, mint az agyam!

Nagyon sokat játszik, a Nemzeti Színházból távozva 2013 óta a Thália Színházban.

– Nagyon jól érzem ott magam. Olyan szerepekkel kínálnak meg, amiket bírok. Öt szerepet játszom, jövőre lehet, hogy nem próbálok új előadásban, a meglévőket viszem tovább. Egy hónapban húsz, huszonöt este játszom, a Rózsavölgyi Szalon két előadásában, az Örkény Színház Macskajáték című darabjában.

Bírja erővel?

– Muszáj csinálni, mert van olyan darab, ami már több mint száz előadást megélt.

Van olyan szerep, amit szívesen eljátszott volna?

– Nincs. A rendezők mindig pontosan tudták, mi áll jól nekem. Rengeteg kiváló rendezővel találkoztam.

Nagyon sok játék- és tévéfilmben szerepelt.

– A film nem a színészen múlik. A színész várja, hogy megcsörrenjen a telefon és valakinek eszébe jusson, de egyáltalán nincs köze hozzá, hívják-e forgatni vagy sem.

A Munkaügyek című televíziós sorozatot szerette?

– Nagyon. Jó társaság volt, jópofa anyag, beleszólhattunk a szerepünkbe. Hét éven át forgattuk nyaranta, negyvenöt napig.

Válogathat a szerepekben. Előfordul, hogy valamire nemet mond?

– A színházban, ahová a szerződésem szól, nem illik nemet mondani, de soha nem is fordult elő, hogy ilyet tettem volna. Más, ha kívülről hívnak, akkor lehet nemet mondani a felkérésre.

Tanított a színművészeti és a zeneművészeti egyetemen.

– Az előbbin nagyon sokáig, sok osztályom volt. Az utóbbin csak egy évig, az énekeseknek beszédet, de a következő évet már nem vállaltam. Próba és előadás között szükségem van a pihenésre.

Figyelemmel kíséri a pályán a fiatalokat?

– A színésztársadalomban figyelik egymást, én sok fiatalt tanítottam, sokat ismerek. Vannak nagyon tehetséges színészek, de mostanában kevés a lehetőségük, hogy a közönség is megismerje őket, hacsak nem szerepelnek napi televíziós sorozatban.

Nézi a kollégákat a színpadon?

– Sokat járok színházba, ha szabad estém van, megyek. Vidékre már nem, mert nem vezetek, de a fontosabb előadások a Pécsi Országos Színházi Találkozón szerepelnek, ott megnézem azokat.

Elégedett embernek tűnik.

– Elégedett sosem voltam, az valamilyen megállapodottságot jelent. Az ember sosem elégedett saját magával, mindig szeretné jobban csinálni.

Nagyon sok díja, elismerése van.

– Fel lehet vinni azokat a színpadra? Nem lehet. Legfeljebb a koporsóba. Persze nagyon jó érzés megkapni a díjakat, de azokból dolgozni nem tudok.

Még most is keményen dolgozik, nem rutinból

– Nem ismerem, nem szeretem ezt a szót. Az ember a színpadon mindennap megküzd a szereppel. Ha becsüli valamire magát, a munkáját, akkor azt komolyan veszi. Rutin akkor lehet, ha a rádióban a kezembe nyomnak húsz oldalt, hogy hirtelen olvassam fel, blattolok, de színpadon nem lehet rutinból játszani.

Vannak tervei?

– Az a tervem, hogy jövőre abbahagyom. Ősszel betöltöm a hetvenötödik évemet, a Thália Színházban megbeszéltük, hogy a meglévő öt szerepet játszom, egyelőre többet nem vállalok.