Zene

2021.12.12. 18:00

Ünnepi lemezbemutatók és más csemegék az Urániában

Hét különleges program várja decemberben a könnyűzene és a komolyzene kedvelőit az Uránia Nemzeti Filmszínház most záruló két koncertsorozatában.

A Crossover Uránia című, műfaji határokat átlépő könnyűzenei sorozatban három lemezbemutató koncertet tartanak, a Zenei példaképek Beethoventől Kallós Zoltánig című komolyzenei-népzenei szériában Beethoven-koncertek és karácsonyi népzenei est, valamint egy Schubert-négykezesekből válogató hangverseny lesz - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

Az év eleje óta futó Crossover Uránia sorozatban a hazai zenei színtér ismert együttesei és szólistái adtak műsort az etnótól a pszichedelikus rockon át a dzsesszig terjedő kínálattal. December 14-én este a Barabás Lőrinc Quartet nyáron megjelent Open című lemezének anyagát és régebbi szerzeményeket egyaránt eljátszik. A formációnak 2015-ös megalakulása óta ez a harmadik stúdióalbuma, zenéjükben a dzsessz és az instrumentális popzene mellett a világzene és a klasszikus zenei hatás is nyomon követhető.

December 22-én a Zűrös Banda, a magyar nép- és világzenei színtér ismert együtteseinek muzsikusaiból alakult együttes lép színpadra. A magyar és a modern balkáni népzenét népszerűsítő csapat első lemeze 2015-ben jelent meg, és felkerült a legrangosabb világzenei toplista, a World Music Charts Europe legjobb albumai közé. 2021 című második lemezük is WMCE toplistás lett, idén szeptemberben a világ tíz legjobb világzenei albuma közé választották Berlinben.

A Crossover Uránia-koncertsorozat december 28-án Szarka Tamás Európa karácsonya című estjével zárul. A Ghymes együttes alapító tagja azonos című, a közelmúltban megjelent albumán a legismertebb európai karácsonyi dallamokat öltöztette új köntösbe. A koncert anyaga a karácsonyi misztériumot, a közösségteremtést, hagyományt és az ezekben született újat járja körül.

Az Uránia tavaly kezdődött Zenei példaképek Beethoventől Kallós Zoltánig című komolyzenei és népzenei koncertsorozata a kortárs zenekultúra történeti kapcsolódásait kutatta, arra keresve a választ, kik inspirálják zenei életünk művészeit. December 15-én és 16-án Szabó Ildikó és Lajkó István Beethoven 250 - Az összes cselló-zongora mű című koncertjére kerül sor az Uránia dísztermében. A két fiatal zeneművész előadásában a zeneszerző mind az öt cselló-zongora szonátája és a három variáció is elhangzik.

December 19-én Bognár Szilvia és Szalóki Ági Mindez világ örvendezzen! című karácsonyi estjét élvezheti a közönség ugyanebben a sorozatban. A két énekes az európai keresztény kultúra gazdag karácsonyi kincsestárából merít: elhangzanak moldvai csángó és latin nyelvű gregorián énekek, 13. századi kantigák óspanyol nyelven, Francesco de Soto Langa-, Esterházy- és Bach-darabok, valamint dalok a 17. századi Kájoni kódexből - énekhangon, hárfán, furulyán, dudán, lanton, kobzon, citerán, viola da gambán és ütőhangszereken.

Végül december 29-én Palojtay János és Szőcs Kristóf négykezes Schubert-estjét hallgathatják meg az érdeklődők. Schubert 1818 és 1824 nyarát a felvidéki Zselízen töltötte Esterházy János gróf meghívására, és ezalatt számos négykezes darabot komponált tanítványai számára, köztük az f-moll fantáziát vagy a Divertissement a la hongroise-t. Az est két fiatal zongoraművésze elsősorban a második zselízi nyár során született, kevésbé ismert művekből ad elő, de elhangzik a zeneszerző életének utolsó évében keletkezett népszerű Lebensstürme is.

A koncertek az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Alap és az Emmi támogatásával valósulnak meg. Az előadásokat a hatályos járványügyi előírásokkal összhangban rendezik meg.

Borítókép: Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, zenész, költő koncertje az M2 Petőfi TV Akusztik című adásában, az A38 koncerthajó színpadán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!