Kultúra

2014.07.16. 12:40

A petróleumlámpától a Genius-díjig

Ajka, Borszörcsök - Poór Andrásból, a borszörcsöki gyerekből feltaláló lett, tagja a Feltalálók Egyesületének, amelynek 25 éves jubileumi ünnepsége a közelmúltban volt Budapesten. Munkatársával közös találmányuk 1996-2002 között több nemzetközi kiállításon is Genius Díjat nyert.

Sipos Ottó Tibor

Néha nehéz, kanyargós út vezet a kitűzött cél eléréséhez. Ám, ha az ember tudásához erős akarat párosul, van remény rá, hogy célba ér. Borszörcsökön, a Somló-hegy melletti kis faluban Poór András, a család hatodik gyermekeként jött a világra. A kalendárium lapjai ezerkilencszázharminckilencet mutattak. A legidősebb gyerek hamarosan a fronton találta magát. Háború. Azután végre béke lett. Poór András is elkezdte iskoláséveit. A faluban ekkor még villany nem volt, a petróleumlámpa fényénél tanulta meg a leckét, tapasztalta meg a paraszti élet kihívásait, érezte a falu összetartó erejét. Alaposan fejébe véste az ismereteket, aminek az lett az eredménye, hogy tanulmányi eredményének jutalmául Csillebércre utazhatott. Egyedül. Vonaton.

Ez ma természetes, de akkoriban nagy szó volt. Az általános iskolából Ajkára, a gimnáziumba vezetett a fiú útja, Horváth István, tósokberéndi néptanítóból lett gimnáziumi igazgató középiskolájába. Nyugtalan idők voltak, látnia kellett, hogy édesapjának meg kellett hajolni a kor elvárásai előtt, alá kellett írni önként a téesz-belépési nyilatkozatot. Az ajkai gimnáziumban 1957-ben ballagott. Villanyszerelő szakmát tanult.

Poór András, a Genius-díj tulajdonosa, a Feltalálók Egyesületének tagja és felesége, Tatai Izabella (Fotó: Sipos Ottó Tibor)


Első pénzes munkahelye a Hőerőmű volt. Erre az időszakra esett az Ajka II. Erőmű beruházása, bővítése, ahol a legújabb villamos ipari, elektronikai műszaki megoldások ismeretére tehetett szert. Katonaság, családalapítás, házépítés, hegesztő szakmai tanfolyam elvégzése tette változatossá a napjait, legtöbbször az ünnepeket is. Beiratkozott a Veszprémi Villamos Ipari Technikumba, azután elektrikusi oklevelet szerzett, ezzel feljebb léphetett a szakmai előmeneteli létrán. Az 1. számú Ajkai Timföldgyár bővítésén dolgozó egyik külső cégtől ajánlatot kapott, amit elfogadott, ezzel a Budapest székhelyű villamos gépeket szerelő VBKM VÁV Gyárának munkavállalója lett. Hamarosan több vidéki nagyberuházás villamos szerelésének vezetésével bízták meg, melynek elismeréseként kapta meg a Nehézipar Kiváló dolgozója címet. A fiatalember élvezte a feladatokat, szakmai kihívásokat, örült a magasabb jövedelemnek, mely jól jött, hisz a család két fővel gyarapodott, ám a gyerekekkel a munkabeosztás következtében csak néhanapján találkozhatott, legfeljebb jó éjt puszira. Nagy teher hárult Bellire, a feleségre. Andris a család érdekében munkahely változtatáson gondolkodott. Így jött számításba 1981-ben az Ajkai Szénbányák Padragi Bányaüzeme.

- A korábban felhalmozott tudást, szakmai ismeretet itt kamatoztatni tudtam - így emlékezik vissza Poór András. - Miután megismertem a bánya világát, megtapasztaltam műszaki hiányosságait is. A bányában a szénkitermelő munkahelyeken többet tudtak termelni, mint amit a szállító berendezések szállítani tudtak. Túlterhelés miatt a gépek lefulladtak, a motorok leégtek, nagy volt a termelés kiesés. Munkatársammal Tanczer Józseffel újítást adtunk be a földalatti villamos berendezések feszültségének szabályozására. Az újításunkat elfogadták, elkészült a prototípus. Sikeres üzemi próbái után az újítást hasznosították a Bakonyi Bánya Üzemek területén. A berendezés továbbfejlesztése és hosszú szabadalmaztatási eljárás után műszaki szabadalommá vált.

Poór Andrásból, a borszörcsöki gyerekből feltaláló lett, tagja a Feltalálók Egyesületének, amelynek 25 éves jubileumi ünnepsége június 13-án volt Budapesten. Találmányuk 1996-2002 között több nemzetközi kiállításon is Genius Díjat nyert. Poór András szerény ember, nem szereti maga körül a nagy felhajtást, bár régről ismerjük egymást, sokáig tiltakozott az ellen, hogy róla írjak. Már a 75 feletti éveit tapossa. Feleségével együtt aktívak, igazi közösségi emberek, tagjai a Bódéért Egyesületnek. Életútját állítja végigkísérte a családjától kapott örökség: emberek iránti tisztelet, segítőkészség, szakmai alázat. Ezeknek birtokában nem került még olyan helyzetbe, hogy érdemtelenül, bárki előtt meg kelljen hajolnia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!