Kultúra

2014.06.06. 17:54

A földöntúli fény festője

Veszprém – A mennyei fény jelenik meg Udvardi Erzsébet festményein, mondta dr. Márfi Gyula veszprémi érsek a festőművész emlékkiállításának megnyitóján.

Balla Emőke

Udvardi Erzsébet Kossuth-és Munkácsy-díjas festőművész a természetábrázolásban fedezte fel azt a különös fényt, amely szerinte emberen túli jelenség. A magyar festőművészetben szinte egyedüliként és egyedülálló módon alkalmazta az aranyat és ezüstöt, amelyet a többi szín közül ki akart emelni, s amely ezáltal a védjegye is lett. Ez a sajátos stílus Isten megjelenítését szolgálta, ugyanakkor egy fiatalkori balatoni élményben gyökerezik – ezekkel a szavakkal köszöntötte az érseki palotában nyílt kiállítás vendégeit Udvarhelyi Erzsébet, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény igazgatója.



Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek úgy fogalmazott: amit Udvardi Erzsébet színekkel kifejezett, azt szavakkal nem lehet. Tökéletes színeket és fényeket alkalmazott, festményein a mennyei fény, mennyei színorgia jelenik meg.

Dr. Márfi Gyula érsek Udvardi Erzsébet természetszeretetéről beszélt, amelyben benne gyökerezik a Teremtő, Megváltó és a Megszentelő Isten szeretete. A mennyországban látjuk majd azokat a színeket is, amelyeket még nem, ez a kiállítás a mennyország szépségének előképe.

Udvardi Erzsébet egész élete tiszta, áttetsző volt, sugárzóan kedves egyéniség, szerény, visszafogott, hitével nem kérkedett, ugyanakkor tükröződött a festményein, mondta Szerenka Miklós főesperes, érseki helynök, aki huszonöt évig Badacsonytomaj plébánosaként lelki vezetője volt a festőművésznek. A fény megjelenik Udvardi Erzsébet festményein és a kiállítások címeiben is; a korábbi Tündöklő fényesség, Ragyog a fényesség után a most megnyílt tárlat címe: A fény megérkezik. Udvardi Erzsébet szerint a „fény emberen túli jelenség. Az Isten, aki fényben vagy az égő csipkebokor képében jelenik meg, nem anyagból áll, hanem szellem és lélek metafizikai együtteséből”. Nagy Károly apátkanonok az Udvardi Erzsébet műveiben megjelenő lelkiségről elmélkedett, értékelte Udvardi Erzsébet művészetét. A megnyitón – ahol a Szent László, Angyali üdvözlet, Könyörgés a világért, Pünkösd című festmények, A szentolvasó képei láthatók – közreműködött Kallai Míra brácsaművész és Kallainé Gutscher Ágnes zongoraművész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!