Kultúra

2012.08.21. 18:07

A hazai fogyasztó is igényli a magyar zenét

Mintegy 15 százalékkal több magyar zene volt hallható-látható 2011-ben, mint 2010-ben - derül ki az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület nemrég készült felméréséből.

Varga Domokos Péter

Az egyesület közleménye szerint a televíziók és rádiók egyre több hazai zenét játszanak, a fesztiválok és rendezvények szervezői főleg magyar bandákat invitálnak, csak minden negyedik-ötödik elhangzott dal külföldi szerző alkotása. A sorból csak az online letöltések lógnak ki.
 
A magyar dal napja alkalmából kiadott jelentés kitér arra is, hogy az egyesület a zeneszerzők, szövegírók magyar jogkezelőjeként évente több millió elhangzási adatot vizsgál, felhasználási csatornánként is mérni tudja a hazai és külföldi zenefogyasztási arányokat. Az Artisjus Magyar zenei jelentés a televíziós és rádiós sugárzások, az élőzenés rendezvények, a hangfelvétel-kiadások, valamint a legális online szolgáltatások statisztikáit vetette össze.
 
Felidézi, hogy a 2011. január 1-jén hatályba lépő médiatörvény 35 százalékos magyar zenei kvótát írt elő a rádiók számára. A rendelkezés célja, hogy a nagyobb médiafelület révén előnyösebb helyzetbe hozzák a magyar zenészeket. A törvény hatására az országos csatornák kivétel nélkül 35 százalék körüli magyar zenei repertoárt kínálnak hallgatóiknak. Az országos összesített adat (29 százalék) azonban ettől valamivel elmarad, mivel a helyi rádiók mentesültek a kvóta alól, és több - különösen fiataloknak szóló - rádiócsatorna alig játszik magyar zenét - állítja a szervezet.
 


A hazai televíziócsatornák 51 százalékban magyar zenét játszottak 2011-ben, ez ugyan csak háromszázalékos elmozdulást jelent tavalyhoz képest, de a szám 12 százalékkal több, mint két évvel korábban - olvasható a dokumentumban, amely rámutat arra is, hogy mivel a televíziók esetében jogszabályi előírás nincs, így kifejezetten a fogyasztói igények változását tükrözik a számok.
 
A közlemény idézi Tóth Péter Benjamint, a zeneszerzők, szövegírók jogait kezelő Artisjus egyesület kommunikációs és stratégiai igazgatóját, aki szerint az eredmény nemcsak a jogszabályi változásoknak köszönhető, hanem az idén ötéves magyar dal napjához hasonló rendezvényeknek is.
 
A fizikai hanghordozók esetében a fogyasztók előnyben részesítik a magyar zenéket a külföldi előadók műveivel szemben, 2011-ben a magyar vásárlási arány megközelítette a 60 százalékot  áll a közleményben, amely kitér arra is, hogy a fizikai formában terjesztett hanghordozók értékesítése tovább zsugorodik.

Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület közleményében  rámutat, hogy míg 2010-ben az összes hangfelvétel-eladás 25 százalékát a digitális értékesítés tette ki, míg ez az arány nálunk még az egy százalékot sem érte el.

 

 

A jogvédők akár oktatást is vállalnak

A nagy nemzetközi szolgáltatók megjelenésével párhuzamosan 2010-ről 2011-re az online letöltésekben a magyar zene aránya jelentősen visszaesett, 50 százalékról 27 százalékra - derül ki az Artisjus közleményéből. A szervezet szerint az arány javításának feltétele az volna, ha a független hazai kis kiadók és az önmagukat menedzselő előadók képesek lennének technikailag kiszolgálni a zeneáruházakat. Az Artisjus jogvédő iroda ebben oktatással, zeneipari információkkal nyújt segítséget az alkotóknak - áll a közleményben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!