Charlie könnyű álma

2019.07.17. 07:00

A koncert végén együtt énekelt a lovasi közönséggel

Eredetileg balett- táncosnak készült, Markó Iván évfolyamtársaként kezdett, de egy betegség miatt váltott. Székesfehérvári gimnazista évei során alapított először rockegyüttest Horváth Charlie, aki a falunapokon énekelt.

Szendi Péter

Horváth Charlie hatalmas sikert aratott a Lovasi napokon

Fotó: Szendi Péter

– Tizennégy évesen elkezdett érdekelni a zene, először trombitálni tanultam, majd gitározni, mindkettőt autodidakta módon. Hogy nem balett-táncos lettem, az talán a Jóisten akarata. 1967-től a Decca tagja lettem, majd az együttest átneveztük Olympiára. Ez volt Magyarországon az első rockzenekar, amelyik fúvós hangszereket használt. Szinte a hét minden napján koncerteztünk klubokban, ifjúsági parkokban – kezdi a beszélgetést Charlie, miközben a szervezők hoztak neki egy whiskyt, tele jégkockával, hogy stílszerűek legyünk.

Horváth Charlie hatalmas sikert aratott a Lovasi napokon
Fotó: Szendi Péter

Az Olympia feloszlása után Afrikában töltött két és fél évet, ami meghatározó volt Charlie zenei pályafutásában, hiszen ekkor érezte magát a legfelszabadultabbnak, mind zeneileg, mind emberileg. Az együttes zenei stílusát ekkor már egyre jobban jellemezte a funk és soul hangzás. A csapat bővült Tátrai Tiborral és Charlie öccsével, Horváth Csabával, aki szaxofonozott és fuvolázott.

Hazatérve jött a Generál- korszak. Charlie-t és Tátrai Tibort felkérte az éppen megszűnőben lévő Generál, amely akkoriban hazánk egyik legnépszerűbb zenekara volt, hogy szálljanak be a csapatba. A kiváló énekes nem vállalta fel a Generál addigi dalait, hiszen azok nem az ő hangjára voltak írva, új produkciót kellett létrehozni. A Zenegép című album funky, rock stílusával, egyedi hangzásával meghozta a várt sikereket. Charlie tudott kongázni, itt érezhető volt az afrikai évek hatása. Az együttes megszűnése után két évig Svájcban és Skandináviában zenélt.

Charlie 1990-ben tért haza, és a Tátrai Band énekese lett; szólókarrierje – mely azóta is töretlen – 1994-ben indult. – A siker titka, hogy rendkívüli zenészekkel játszom együtt. Nekem több száz dalt írtak már, de ezek nagy része a kukában landolt, mert nem éreztem bennük azt az átütő erőt, amellyel slágerré válhattak volna. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy hamar ráérzek a demódalból, hogy abból valamit ki lehet-e hozni, vagy sem – fejezi be a beszélgetést Charlie, aki csodálatosan érezte magát Lovason, a festői környezetben lévő Millenniumi parkban.

Annyira magával ragadta a több száz fős közönség szeretete, hogy a végén, zenei aláfestés nélkül, együtt énekelték el a Könnyű álmot hozzon az éj című slágert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában