Terítéken Veszprém zenetörténete

A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára tizedik szalontalálkozóját tartotta, ezúttal a Hangvillában, ahol többek között a helyi csárdák, malmok és építőmesterek után a királynék városának polgári zenekultúrája került előtérbe. A múltidézés ismét megszólalási lehetőséget biztosított az idősebbeknek, hogy történeteik révén körvonalazódjon, hogy az itteni dalosmozgalom a lídertáfel-stílustól miként jutott el Kodály eszméiig. A házigazda Somfai Balázs főlevéltáros mesélt a zeneiskolákról (hazánkban a veszprémi volt a második), az iskolai énekkarokról, az egyesületek felvirágozásáról, s arról, hogy a városi polgárságnak idővel mind nagyobb igénye volt a zenélésre. Bepillantást engedett az 1903-ban alakult Veszprémi Dalegyesület életébe, akik mi-után 1927-ben állami elismerést kaptak, Király-díjasok lettek. Kecskés Lajos 1921-ben alapította a Veszprémi Polgári Dalegyletet, amely 1947-ig működött. Az 1923-ban született Veszprémi Iparos Dalárda 1938-ban aranyérmet nyert Székesfehérvárott. A vendégként meghívott, 42 éven át zongorázást tanított Szirbekné Bokor Júlia Gaál Sándorról mesélt, aki a dalegyesületet és a dalárdát megálmodta. Kiderült, hogy a néptanítóból lett karnagy zenét szerzett, 110 éve megalapította a zeneiskolát, aminek többször volt igazgatója. A dalegyesületbe orvosok, ügyvédek és más tisztviselők jártak, a később hozzájuk csatlakozott iparosok hozták létre a dalárdát. A fellépéseik után tartott bálokra és bankettekre fővárosi művészeket hívtak meg.

A másik vendég, Lechner László, Veszprém Város Vegyeskarának alapító tagja képet formált a piarista iskolák zenenevelő szerepéről. Később kitért arra, hogy akkortájt milyen sokat énekeltek az emberek: cserkészek, katonák, diákok a tornaórán, mesteremberek munka közben és a miséken a templom is csak úgy zengett. Az emberek akkor is sokat dolgoztak, de zenés programokra időt szakítottak, lévén, igényelték, hogy a zene a közelükben legyen.