gyógyító erő

2019.10.03. 16:00

A meseterápia segíthet a zavaros élethelyzetek leküzdésében

A mesehős vagy a mellékszereplők bőrébe bújva, útjaiba belehelyezkedve gondolhatják át saját sorsukat, s találhatnak élethelyzeteikre megoldást a meseterápián résztvevők.

Laskovics Márió

Fotó: Laskovics Márió/Napló

A mesék szerint nem a világ működik rosszul, hanem az ember nem kapcsolódik harmonikusan a lehetőségeihez, illetve rossz választásai nyomán alakulnak ki olyan helyzetek, amelyek problémákat okoznak. A mese képes megszüntetni az ezekből keletkező káoszt, és a helyére állítani egyfajta teljességet. Gyógyító erejének éppen ez az egyik titka.

Mesék az élethez címmel tartott meseterápiás foglalkozást a népmese napjához kötődően Senye Ilona meseterapeuta szeptember utolsó péntekén a Jókai Mór Városi Könyvtárban. Az ingyenes, regisztrációhoz kötött programra a terapeuta élőszavas mesékkel készült, a nagycsoportos óvodások és alsós kisiskolások, illetve szüleik, nagyszüleik pedig közelről kaptak képet, hogyan is néz ki egy meseterápiás foglalkozás. Ez alkalommal a Derék Jankó és a kemény kenyér című mesét dolgozták fel találós kérdések, játékok, valamint agyagozás, rajzolás segítségével. A résztvevők tanulságokkal, útravaló idézetekkel térhettek haza.

Senye Ilona Metamorphoses meseterapeuta vallja, hogy mesével könnyebben leküzdhetők a krízishelyzetek
Fotó: Laskovics Márió/Napló

Mint megtudtuk, a Gombolyító Terápiás Műhely indította el a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület csatlakozásával a Mesék az élethez elnevezésű programot az ország tizenöt városában, magába foglalva a Metamorphoses meseterápiás szemléletet, a pszichológiai értelemben vett önismereti és terápiás munkát. Az egyesületet Boldizsár Ildikó elnök alapította 2014-ben, jelenleg több mint száz tagja van. A Metamorphoses meseterápia mindazok számára nyújt lehetőséget a rendeződésre, akik életük bármely szakaszában krízishelyzetbe kerültek. A módszer életkortól függetlenül sikeresen alkalmazható veszteségek, gyász, válás, magány, átmeneti vagy tartós egyensúlyvesztés, szorongás esetén éppúgy, mint párkapcsolati vagy családi zavaroknál.

– Egyénileg és csoportokban is egyetlen mesével dolgozunk, lehet hozni akár a kedvenc fabulát is. A mese meghallgatása után kérdésekkel kezdjük el vezetni a résztvevőt, aki ezáltal kaphat saját élethelyzetére rálátást vagy megoldást. Mindig a mesehősről beszélünk, sosem személyeskedünk, A terápia lehet egy- vagy többalkalmas – árulta el Senye Ilona.

Senye Ilona meseterapeutával a Derék Jankó és a kemény kenyér című mesét dolgozták fel a pápai alkalom résztvevői a városi könyvtárban
Fotó: Laskovics Márió/Napló

Mint mondta, a gyerekek nagyon kedvelik a terápiát, mert szeretnek játszani, szeretik beleképzelni magukat a mesebeli helyzetekbe, ezért hamarabb be is vonódnak, mint a felnőttek. Így könnyebben leküzdik az otthoni vagy iskolai nehézségeket, amiket nem minden esetben tudnak kibeszélni magukból.

– A mesék ma is élők, aktuálisak. Aki szereti a mesét, és bele meri engedni a lelkét, egészen biztos, hogy kitalál a nehéz élethelyzetéből. A módszer nem feltétlenül igényel pszichológiai tudást, viszont megtanít arra, hogyan vezesd, kísérd az úton az ügyfelet, hogy sérülésmentesen kerüljön ki belőle. Tulajdonképpen a kérdéseink által maga a résztvevő jöhet rá arra, hogy mi is a feladata – jegyezte meg a meseterapeuta.

Senye Ildikó hozzátette, barátaival mesetúrákat szokott szervezni, amikor általában erdőbeli útvonalon, mesehősnek öltözve küzdenek meg kihívásokkal, és természetesen a végén elnyerik méltó jutalmukat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában