A Séd új évi első számát mutatták be a Kossuth-teremben

Az utóbbi pár szám konstruktivista borítókoncepciójával szakítva az aktuális szerkesztő, Géczi János ezúttal egy, a harmincas évekből származó fotót választott, mintegy illusztrálva a veszprémi lét kapcsolatát múlttal és jelennel. A felirat háttere idén kék lett.

Később is szóba került a korok kapcsolata; Géczi János arról beszélt, hogy beigazolódott: a Séd a város folyóirata, tartalmát, közönségét és tágabb környezetét tekintve is, hiszen országosan ismert értelmiségi alkotóknak is rang megjelenni a periodikában. A lap az események nyomán szerkesztődik, ahol pedig több szerző is jelen van, természetesen más-más anyagok születnek, nagyon érdekes ezeket egymás mellett elolvasni. Kérdés persze, hogy a lap segítségével sikerült-e mára túllépni egy intim nyilvánosságon, tehát van-e városi nyilvánosság? A kérdésre a vendégek és a szerkesztők közül többen is válaszoltak.

M. Tóth Antal nyugalmazott egyetemi tanár, orvos és zenekutató úgy vélte, hogy a Séd az elmúlt években megtalálta a hangot a nagyon értékes veszprémi közvéleménnyel. Azzal a közönséggel, amely nagyon pontosan reagál, érzékeny és finom ízlésű, és amelyre nagyon kell vigyázni, figyelni is az érdeklődés fenntartására. Például azért, mert ez a kapcsolat a jövőnek szóló üzenet is szeretett városunk kultúrájáról.

Kovács Attila zeneszerző, zongorista a zene evolúciójáról szólva leszögezte, hogy semmiről sem szabad sematikusan ítélkezni, hiszen a fejlődés létünk és környezetünk magától értetődő velejárója, tehát természetesen változik a zene is, mint a kultúra része. Így általánosan érvényes az a kijelentés, hogy ami jó, abban megvan a tartalom és a forma egysége. Erről szól a Séd, Veszprém kritikai lapja 2019. első száma; ünneppel, játékkal, mesével, zenével, kiállítással, kisebb és nagyobb körben, lakótelepen és színházban, velünk, veszprémiekkel, nekünk, veszprémieknek, a Királynék városában.