2009.01.23. 03:28
A szép és a hasznos - Jegyzet
<b>Napló</b> - Állítólag pocsék passzban van a világ, az ország is, meg hát az emberek sem a legvidámabbak gondjaik közepette.
Állítólag pocsék passzban van a világ, az ország is, meg hát az emberek sem a legvidámabbak gondjaik közepette. Nagy súlyos álmok kiterítve lenn / És fenn zűrös olcsó kis komédiák... - írta Ady Endre egyik költeményében.
Érthetjük többféleképpen a költő sorait, mindenki úgy helyettesíti be saját gondolataiba, ahogy akarja.
Kár lenne tagadni: nem úgy mennek a dolgaink, ahogy egy átlagos, normális európai polgár elképzelné. Megmagyarázhatatlan, kiprovokált ellentmondások között élünk, mintha - ahogy egy prózaíró mondta - a kövek tényleg fölfelé esnének...
Az elmúlt napokban böngésztem a kultúra napjára szóló meghívókat, és nem akartam hinni a szememnek. Felületesek, hemzsegtek a hibáktól.
Akadt, amelyiken nem egyezett a dátum és a nap, rosszul írták a közreműködő kortárs művész nevét, aki pedig már ezerszer lépett fel abban az intézményben; de ez még hagyján, néhol a történelmi név helyes írásával sincsenek tisztában.
Akadt, ahol egyik napról a másikra változtak a szereplők, felborítva mások programját, mert hát nem mindegy, hogy kinek a műsorára megyek el, kire vagyok kíváncsi. Tudok olyan tárlatról, ahol csak tegnapelőtt dőlt el, hogy ki nyitja meg.
Talán a képek csütörtökre felkerültek a falra. Mintha a magyar kultúra napját elég lenne csak úgy kipipálni, kötelező penzumként letudni, kapjon valamit a nép, aztán mindenki menjen a dolgára, mi megtettük a magunkét. De nem erről szól ez a januári nap.
Ha egyáltalán figyelünk rá, szól a múltunkról és a jelenünkről, meg persze a jövőnkről. Hogy mi volt és hogy mi lesz, talán kevésbé lényeges. Az a kérdés, hogy mi van.
Berlioz, a francia zeneszerző, a Rákóczi-induló komponistája 1864-ben dőlt betűivel ezt vetette papírra: Rájöttem, hogy az emberiségnek nevezett majomcsorda nagyobbik részét egyáltalán nem érdekli a szép, csak az, ami hasznos.
Berlioz ezt manapság is leírhatná. De hogy mégiscsak két lábon járunk, az a kultúrának köszönhető. Fenékbe lehet rúgni, de nem lehet eltakarítani az útból.
A csorda egy része persze erre szakosodott, még a látszatokkal sem törődik. A jókedv és a bőség miért ne férhetne meg egymás mellett? Kulturált körülmények között ez a társaság soha nem lehet kérdéses. Még csak áldások és fogalmak sem kellenek hozzá. Csak védő karok!