Világnapot ünneplünk

2019.04.22. 11:00

A Tánc Fesztiváljának nulladik napja

Idén ismét különleges programokkal várnak mindenkit a megyeszékhelyen a tánc világnapján, április 29-én. Krámer Györgyöt, a Tánc Fesztiváljának művészeti igazgatóját kérdeztük a várható programokról.

Horváth Virág

Veszprémben harmadik alkalommal ünneplik a tánc világnapját.

Fotó: Penovác Károly

A tánc világnapi esemény a Tánc Fesztiváljának előrendezvénye.

- Igen, ez a nulladik nap. A nagy, francia teoretikus, koreográfus, színházművész Jean Georges Noverre születésnapján ünnepeljük minden évben a tánc világnapját. Ő volt az, aki először azt állította, hogy a tánc egyenragú az összes többi színházi műfajjal, és képes a gyönyörködtetésen túl dramatikus tartalmak megjelenítésére. Neki köszönhetjük a balett-drámát, és azt, hogy színpadi műfajként ma már evidensen elfogadott a tánc. Veszprémben harmadik éve ünnepeljük meg ezt, és terveink közt szerepel, hogy ezt a hagyományt folytatni fogjuk, amíg lehet.

Krámer György. Fotó: Penovác Károly

Az első ünnepi program egy zárt workshop, melyet a Frenák Pál Társulat művészei fogyatékkal élő gyermekeknek tart majd. Korábban volt már hasonló foglalkozás Veszprémben?

- Nem csináltunk még ilyet Veszprémben. Frenák régóta foglalkozik hátrányos helyzetű, sérült gyerekekkel, mozgásterápiával, az általa organikus-mozgásnak hívott rendszerrel. Ő maga is hátrányos helyzetű családból származik, siketek voltak a szülei. Valószínűleg innen van az inspirációja. A világ különböző pontjain tartott már táncterápiai foglalkozásokat mozgássérülteknek, siketeknek, szellemifogyatékos gyerekeknek. Ez az esemény valóban zártkörű, de ez egy első lépés egy programsorozat felé a Frenák Pál Társulattal. De a veszprémi tánciskolák fiataljaival is terveznek egy hasonló foglalkozást, nyilván ez kicsit más lesz. Ennek az az érdekessége, hogy tárgyhasználattal dolgoznak. Például hoznak óriás traktorbelsőket, és azzal lehet játszani. Ebben van játék, kontakt, egymásra figyelés, mozgás és zene is. Adnak a két foglalkozás között egy kis ízelítőt a színpadon, hogy a profik hogyan dolgoznak ezzel az eszközzel.

A világnap további részében milyen programokkal készülnek?

- Este négy táncművész, két különleges koreográfiával jön, ezek nyilvános előadások lesznek, az Imre Zoltán Program támogatottjai. Az egyik előadás a Rajtad áll/Up to you címet viseli, a másik a Beat című Horváth Nóra és Ivanov Gábor előadása, ami egy Lábán-díjra jelölt előadás. Két egészen friss, egészen más gondolkodású duettet láthatnak a nézők.

Veszprémben harmadik alkalommal ünneplik a tánc világnapját. Fotó: Penovác Károly

A tavalyi évhez képest idén nem szerepel a Hangvilla előtti tér a helyszínek között a Tánc Fesztiváljának programjában.

- A Tánc Fesztiválján nyitónapját idén különleges helyszínre tervezzük, a Haszkovó lakótelepre. Európa Kulturális Főváros projekt-tervei között szerepel a Haszkovó mint felélesztendő kulturális tér, hiszen a város polgárainak egyharmada ott lakik. Szóval egy Haszkovó-live-ot tervezünk a nyitónapra, május 22-ére, ahol a Frenák Pál Társulat előadása lesz az Agórában, illetve ezt megelőzően az Agóra előtti téren a Gergye Krisztián Társulat előadása, térspecifikus installációval, zenével. Ez a képzőművészet, a színház, és a zene határterületén mozgó performance. Illetve lesz még egy performance Ladányi Andreától óriásvetítéssel, élő zenével, ahol maga a művésznő is fellép.

A Veszprém 2023 gondolata mennyiben befolyásolta a programokat?

- Tényleg komolyan vesszük azt, hogy az Európa Kulturális Fővárosa projekt az nem 2023-ban kezdődik, hanem már elkezdődött. Addig is folyamatosan építkezünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában