A zenélés meg a főzés - Malek Andrea lesz a vendégművész

- Néhány hete főiskolai osztálytársával, Szeles Józseffel beszélgettem. Ő mondta, hogy a húsz éve végzettek közül kevesen vannak ma a pályán.

- Nagyon nehéz ma színészként megélni, sokan fölhagytak a pályával. Lengyel Katival jó barátok voltunk, ő például ma Ürömön polgármester.

- Mi kell ahhoz, hogy egy színész húsz éven át sikeres maradjon?

- Szerencse és tanulás. Meg kellett tanulnom menedzselni magam, megismerni magam, ki vagyok, mit várnak tőlem, milyen irányba kell haladnom. Tizennyolc éves koromig csak a zenének éltem, a pályám elején gátlásaim adódtak abból, hogy nem vagyok prózai színész. 

Sok előadásba kellett beugranom, nem tanultam meg próbálni, pedig egy előadást próbálni legalább annyira élvezetes, mint játszani. Nem panaszkodhatom, korábban is, ma is sok felkérést, szerepet kapok.

- Nemcsak itthon, Magyarországon, hanem Bécsben is, ahol él. Hol van igazán otthon?

- Aki pár évre elhagyja a hazáját és nem megy vissza, az mindenhol otthon van. Úgy érzem, máshol is otthon lennék. A hazám az elsődleges, minél távolabb vagyok tőle, annál fontosabb számomra. Mindig az országomat képviselem, bárhol lépek fel.

- Korábban azt nyilatkozta, hogy fiai abban a miliőben érzik jól magukat, és a 256 kilométernyi távolság igazán nem sok. Tehát továbbra is ingázik Bécs és Budapest között.

- Bécsben járnak iskolába a gyerekeim, tanulmányaik ide kötik őket, nem láttam értelmét, hogy váltsunk. Ráadásul itt védve vagyunk, nyugodt az életünk, szerettem volna megóvni őket, hiszen a papájuk szintén ismert (Princz Gábor - a szerk.).

- Bécsben is elfogadják? Milyen az ottani közönség? Mennyiben más ott játszani, mint itthon?

- Mások az országok, mások a problémák. Az osztrákok nyugodtabbak, visszafogottabbak, zárkózottabbak. De ők is tudnak lelkesedni, romantikusan rajongani.

- A média ott is megtalálja önt? Ott is szerepel az újsá-gokban, televízióban?

- Nincs felhajtás körülöttem, de senki körül sincs. Jó ez így, nem is hiányzik, nem szeretek magánéleti dolgokról beszélni, pedig az újságírók sokszor erről kérdeznek. Persze, tudom, hogy valamennyit muszáj, hiszen ez is a szakmámhoz tartozik. Itt, Bécsben, nem keresnek.

- Veszprémben legutóbb a Mendelssohn Kamarazenekarral együtt lépett fel, most a Molnár Dixieland Band koncertjének vendége lesz. Régóta ismeri a csapatot?

- Nemrég találkoztunk, de nagyon örülök nekik, mert érett, profi zenészek, jó a stílusuk, visznek a tenyerükön. Szegeden és Győrben már adtunk közös koncertet és mindegyik nagy élmény volt. Folyamatosan tanulnak, fejlesztik magukat, fejlődnek. 

Finoman és ízesen játszanak. Olyan a zene, mint a halászlé - az ember a szívét-lelkét beleadja. A zenélés egyébként, kis túlzással hasonlít a főzéshez.

- Tud főzni?

- Tudok és szeretek is.

- Halászlét is tud?

- Azt nem. De azt tudom, hogy évek tapasztalata kell ahhoz, hogy az ember ösztönös legyen. Érezze, miből mennyit kell belerakni a levesbe, hova kell nyúlni az összetevőkért, a fűszerekért. 

És aztán szakácsként jó látni, ahogyan a család, a vendégek megeszik a főztjét, gyönyörködni az arcokban. Így van ez az éneklésnél is.

- A dixieland nyilván improvizációra sarkall.

- Improvizálunk, nincs két egyforma műsor. Ahogy nincs két egyforma leves sem - egyszer így sikerül, másszor úgy. 

(Fotó: Gáspár Gábor)