Kultúra

2013.05.07. 13:24

Afrika a döntőn

Negyedik helyezést ért el a Földgömb magazin V. Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyén Böröczky Dezső és Póti Péter, a pápai református gimnázium két végzős diákja.

Napló

A rangos országos földrajzversenyen a határon túli magyarok is részt vehettek. Idén 135 csapat indult el a versenyen, amelynek a kétnapos döntőjét Bonyhádon rendezték 16 csapattal. Az első napon az elődöntő zajlott, majd másnap a döntőt bonyolították le nyolc résztvevővel.

Dezső és Péter a második helyen jutott be a hatalmas izgalmakat és feszültséget hozó fináléba. A fiúk elmondása szerint a verseny döntője egy televíziós vetélkedőre emlékeztetett, ahol nagyon sok múlott a gyorsaságon és a pontosságon. Az egyik feladatnál például nyomógombbal kellett jelezniük, ha tudják a helyes választ, de a villámkérdéseken túl keresztrejtvény, valamint számolásos és logikát igénylő feladat is szerepelt a vetélkedőn.

Póti Péter és Böröczky Dezső. A refis fiatalok bíztak a dobogóban (Fotó: Református Gimnázium)


A verseny központi témáját Afrika jelentette, azonban a versenyzőknek a földrajzi jártasság mellett a kontinens történelmi, politikai, közéleti és popkulturális ismereteivel is tisztában kellett lenniük az eredményes szereplés érdekében. A refis fiatalok a sikeres elődöntő után a döntőben a személyfelismerése feladatnál bukták el a legtöbb pontot, ellenben az előre megadott újságcikkekhez kapcsolódó feladványokat ők oldották meg a legjobban a mezőnyből. Dezső és Péter a végelszámolásnál a negyedik helyet szerezte meg úgy, hogy a dobogótól mindössze két pont, míg a második pozíciótól három egység választotta el őket.

Mindenesetre nagy élmény volt számukra a verseny, amelynek során rengeteg tapasztalattal és számos új kapcsolattal gazdagodtak. Szavaik szerint a középdöntő után bíztak a dobogóban, de a verseny előtt habozás nélkül aláírták volna a negyedik helyezést. Böröczky Dezsőt és Póti Pétert Somosiné Németh Alíz készítette fel a versenyre. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!