Mágikus hely

2019.06.25. 11:00

Archív fotókon az 50-es, 70-es évek művészei a Balatonnál

Rendhagyó tárlatvezetést tartott Szőke András az írókat ábrázoló fényképeket bemutató tárlaton a balatonfüredi Vaszary Galériában.

Marton Attila

Szőke András a tárlatvezetésen a Vaszary Galériában

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A Balatoni nyár című kiállítás az ötvenes, hatvanas, hetvenes években a tónál vendégeskedő művészeket, főként írókat ábrázolja. A felvételeken Nemes Nagy Ágnes, Ottlik Géza, Pilinszky János vagy Kassák Lajos is látható. Az írók mellett más művészek, mint Makk Károly és Bacsó Péter filmrendező, vagy az ifjú Cseh Tamás is feltűnik néhány fotón.

Szőke András a tárlatvezetésen a Vaszary Galériában
Fotó: Pesthy Márton/Napló

Szőke András filmrendező séfkötényben, a tőle megszokott humoros stílusban beszélt mintegy háromnegyed órán keresztül a Vaszary Villában március óta látható fotókiállításról. Kiemelte: a képek ugyan a szocializmusban, a diktatúra alatt készültek, a Balaton mégis a szabadságot és a harmóniát jelentette a tóhoz érkező művészeknek. Hozzátette, ezért keletkezhet a fotók befogadójában is az az érzés, hogy szívesen lenne ott a felvételeken szereplők között. A felvételeken vitorlázások, egymást karoló párok vagy éppen napfürdőző művészek láthatók, a helyszínek többsége Balatonfüred, Tihany és Szigliget.

A filmrendező felhívta a figyelmet arra: a felvételeken megjelenő helyszínek között járunk mi is nap mint nap, és úgy vélte, a tárlat látogatói más szemmel néznek majd a felvételeken is megelevenedő helyekre. A fotók témái kapcsán Szőke András a korabeli fürdőruhák nedvszívó képességéről és az ebből következő komikus helyzetekről, valamint a fecske fürdőnadrág viselésének nehézségeiről is értekezett.

A Vaszary Galéria Múzeumok éjszakáján kínált programjait az intézmény kiállításaihoz kapcsolódó rejtvényjáték, irodalmi beszélgetés, mozgásszínházi előadás és restaurátor szakmai bemutatója is színesítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában