Kultúra

2009.01.22. 03:28

Árpád-házi Szent Margit, az engesztelés szentje

<b>Veszprém</b> - Árpád-házi Szent Margitra, az engesztelés és az áldozathozó szeretet szentjére emlékeztek háromnapos lelkigyakorlattal a nevére benedikált templomban a hétvégén.

Toldi Éva

A hagyományos lelki napokat az idén dr. Varga Lajos váci segédpüspök vezette, aki arról elmélkedett, vajon az Árpád-házi királylány, akit szülei, IV. Béla és Laszkarisza Mária hálaajándékul áldoztak fel a Jóistennek, mikor hazánk megmenekült a pusztító tatár hordák elől, milyen példát adhat a mai kor emberének, ifjúságának életével. 

Első alkalommal az imádság tisztító erejéről volt szó, s az imádságos életű domonkos rendi apácákról, akik között Margit kimagaslott buzgóságával. Második nap a bűnbánat jelentőségéről beszélt a főpásztor, rámutatva: a kísértések tömege veszi körül ma az embert, s a különböző médiumokból szinte özönlik ez. 

A tévé, az internet számos csatornán mutatja be, hogyan lehet élni erkölcsi szabályok nélkül, s megtévesztő módon arra buzdít, hogy nem kell bűntudatot érezni senkinek, hiszen az ember úgysem küzdhet az ösztönei ellen, mert azok erősebbek. 

Vasárnap a lelkigyakorlat zárószentmiséjét dr. Márfi Gyula veszprémi ér- sek mutatta be a váci segédpüspökkel és az egyházmegye papjaival koncelebrálva. 

Szentbeszédében dr. Varga Lajos ezúttal a vértanúság lelkületéről szólott, rámutatva, hogy a pszichológusok szerint az ember életében kétfajta ösztön munkál, az életösztön mellett ott van a halálösztön is. 

Vagyis a megélhetés ösztöne mellett ott van mindig az áldozaté is, amely a szeretet által működik. A szertartás után a kihelyezett Margit-ereklye mellett imádkoztak a hívek, kérve a szent közbenjárását kéréseik meghallgatásáért Istennél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!