Daloló diákok és a Muzsikás együttes

2019.04.04. 07:00

A veszprémi diákok is megtapasztalhatták az éneklés szép és felemelő élményét

Daloló diákok és a Muzsikás együttes. Kell ennél jobb énekóra? A Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola tornatermében először az alsósok, majd a felső tagozatosok élvezhették az 1973 óta működő, nemzetközi hírű együttes rendhagyó ének- óráit.

Juhász-Léhi István

Nagy sikere volt a Muzsikás énekóráinak a veszprémi Deák iskolában Fotó: Juhász-Léhi István

– 2004 végén határoztuk el, hogy ingyen elmegyünk iskolákba népzenei órát, rendhagyó énekórákat tartani, mert azt vettük észre, hogy egy, esetleg két énekóra van az általános iskolákban – mondja Sipos Mihály prímás, a Kossuth-díjas Muzsikás együttes tagja. – Úgy érzem, ez nagyon kevés.

A zenész szerint az éneklés jó és fontos az emberi léleknek; az egyénnek és a közösségnek is. El is kezdték több mint egy évtizede ezt a küldetésüket, ingyen járták a fővárost. Aztán történt, hogy az egyik koncertjük után odament hozzájuk egy úriember, és beszélgetni kezdtek. Kérdezte a tagokat a Muzsikásról, a koncertekről.

– Kérdezte, hogy miért nem járjuk az országot, mondtuk neki, hogy ennyire telik. Ideadta a névjegyét, amiből kiderült, hogy ő Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója. Azóta a cég támogatja ezt programunkat, amiben már hétszáz előadáson vagyunk túl, tudjuk meg Sipos Mihálytól. Kiderül: keresztül kasul bejárták a Kárpát-medencét. Ám azok az általános iskolák, amelyek eddig még nem látták, hallották őket, és a szívesen vendégül látnák a Muzsikás együttest, megtehetik, mindössze jelentkezniük kell az együttes internetes oldalán.

Nagy sikere volt a Muzsikás énekóráinak a veszprémi Deák iskolában Fotó: Juhász-Léhi István

– A gyerekek mindent ismernek a tévéből, az internetről, azonban élő színésszel, zenésszel nem találkoznak, ezért úgy érzem, nagy dolog, ha mondjuk reggel nyolc órakor itt ülnek egy tornateremben, és azt hallják: jó reggelt kívánok! Amire van egy másodperces csönd, majd boldogan válaszolnak, és húsz perc elteltével már együtt énekelünk, mondja Sipos Mihály, aki arról is beszél, hogy akármilyen fejlett is a civilizáció, végső soron minden elvezet az emberig.

– Az ember énekel együtt a másikkal, az ember szerelmes, az ember együtt dolgozik egy másikkal, azaz mindenképpen kapcsolatok vannak, amelyeket segíteni kell, mutat rá a lényegre a Muzsikás együttes prímása. Ha megvannak azok a közösségi formák, énekek, táncok, színház, játék, akkor már könnyebb.

A Muzsikás egyébként idén negyvenhat éves, ám természetesen terveik mindig vannak, derül ki. Vannak külföldi meghívásaik is, fontosnak tartják az autentikus magyar népzene megismertetését. Úgyis, hogy Bartók és Kodály műveivel párhuzamosan klasszikus zenészekkel közösen lépnek fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában