kulturális örökség

2018.07.07. 18:11

Az erdélyi Borszékre hívja fel a figyelmet a Bogrács Fesztivál

A település sokszínűségét bemutató programok között lesz magyar, román és roma néptánc- és népzene műhely, hagyományos termékek vására, de ki lehet próbálni népművészeti foglalkozásokat is.

A székelyföldi Borszék fürdővárosban rejlő lehetőségekre hívja fel a figyelmet az a multikulturális művészeti fesztivál, amely július 13. és 15. között zajlik az erdélyi városban.

A szervezők közlése szerint Borszékfürdőt sporton és kulturális tevékenységeken keresztül fedezhetik fel az érdeklődők, valamint egy gasztronómiai maraton révén, amelyen 10 kisebbség meghívottja vesz részt.

A Secvente Egyesület és a Papa la Sanyi gasztronómiai brand szervezésében létrejött projekt célja felhívni a figyelmet Borszék fürdővárosban rejlő lehetőségekre. A szervezők remélik, hogy a fesztivál vonzza a kulturális kincseket becsülő, valamint a helyi, egészséges konyha iránt érdeklődő vendégeket.

A rendezvény egyik stratégiai partnere a Balassi Intézet bukaresti központja, amely filmvetítéssel, koncerttel és fotókiállítással bővítette a rendezvény programját.

„Hiszünk abban, hogy Borszék újra elfoglalhatja méltó helyét az országos és európai gyógyturizmusban, megőrizve és megbecsülve azt a sokszínűséget, amely a település kultúráját és örökségét jellemzi” – jelentette ki Dan Burlac filmproducer, a Secvente Egyesület elnöke.

A Borszék Bogrács Fesztivál kínálatában szerepelnek magyar, román és roma néptánc- és népzene műhelyek, lesz hagyományos termékek vására, de ki lehet próbálni népművészeti foglalkozásokat és roma mesterségeket is.

A történelmi Borszéket megidéző fotókiállítás mellett lesz szabadtéri filmvetítés, a közönség egyebek mellett Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, Aranymedve díjat nyert filmjét láthatja.

A koncerteken fellép Herczku Ágnes és a Nikola Parov Quartetet, akárcsak a Romániában ismert Timpuri Noi, a Fanfara Transilvania, Bosquito, Mircea Vintila és a Nightlosers.

A fesztiválon különböző sporttevékenységeket is biztosítanak a szervezők és neves romániai sportolókkal népszerűsítik a testmozgást és az egészséges életmódot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!