A fő téma Bach lesz

2018.04.22. 11:59

Az evangélikus muzsikára fókuszál idén a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál

Békéscsaba lesz a május 15. és 20. között zajló Con Spirito Egyházzenei Fesztivál központja, a Filharmónia Magyarország fesztiválja 2018-ban az evangélikus egyházzenét állítja középpontba.

Debrecen, 2016. május 10. A vatikáni Sixtus-kápolna kórusának koncertje a Con Spirito egyházzenei fesztiválon, a debreceni Szent Anna székesegyházban 2016. május 10-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A szervezők korábban elmondták: azért választották a békési megyeszékhelyet a rendezvény központjául, mert itt él a legnagyobb evangélikus közösség Magyarországon. Az alföldi város mellett Budapesten, Pécsett, Debrecenben, Szegeden, Nyíregyházán, valamint egy program erejéig Mezőberényben is rendeznek hangversenyeket.

A fesztivál központi témája idén Johann Sebastian Bach művei, a rendezvény kiemelt fellépője lesz a German Brass rézfúvós zenekar, valamint a Cantores Minores, a Helsinki Evangélikus Püspökség fiúkórusa.

A program

Az Egyházzenei Fesztivál nyitánya május 15-én a budapesti Mátyás-templomban lesz, ahol a German Brass Bach műveiből összeállított műsora hangzik el. Az együttes ezután Debrecenben, majd május 17-én a szegedi Dómban lép fel. A Cantores Minores fiúkórus több városban is hallható lesz, Pécsett, Békéscsabán és Nyíregyházán is koncerteznek a Budapesti Vonósokkal közösen.

Békéscsabán a kórus mellett május 18-án a világ legkeresettebb csellistájaként számon tartott Várdai István, valamint Fejérvári Zoltán, a 2017-es Montreáli Nemzetközi Zongoraverseny győztese ad koncertet. Egy nappal később a Lutheránia Ének- és Zenekar Luther-énekeket és -feldolgozásokat játszik az evangélikus kistemplomban.

A fesztivál zárása is Békéscsabán lesz május 20-án, ünnepi istentisztelet keretében.

A rendezvény során mindig szerveznek kurzusokat is, idén Finta Gergely orgonaművészt és Ittzés Gergely fuvolaművészt kérték fel. Ők ketten hangversenyt is adnak a mezőberényi evangélikus templomban május 16-án.

Békéscsaba idén mintegy tízmillió forintot áldoz kóruszenei eseményekre, az egyházzenei fesztivált egymillió forinttal támogatják. Zajlik ugyanakkor az evangélikus nagytemplom felújítása, Magyarország legnagyobb evangélikus templomában októberben – Békéscsaba újratelepítésének 300. évfordulója alkalmából – egy 300 tagú kóruszenei estet is terveznek.

A Con Spirito Egyházzenei Fesztivált idén negyedik alkalommal rendezik meg. Először a bizánci egyházzenére fókuszáltak, akkor Nyíregyháza volt a központ. Pécsett a római katolikus, tavaly pedig Debrecenben a református egyházzene adta a fesztivál témáját.

Borítóképünkön a vatikáni Sixtus-kápolna kórusának koncertje a 2016. évi Con Spirito Egyházzenei Fesztivál debreceni helyszínén, a Szent Anna székesegyházban.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában