minőségi kínálat ételben-italban

2018.08.09. 16:00

Balatonfüredi borhetek: csúcs a gasztronómiában

A legjobb ültetvényekről származó finom nedűket kóstolhatnak az érdeklődők a balatonfüredi borheteken augusztus 10. és szeptember 2. között.

Kovács Erika

Az italok mellé kitűnő programok és finom ételek közül is válogathat a közönség – közölte Cserép László az önkormányzat képviseletében. A borheteket pénteken 18 órakor Bóka István polgármester és Kis Miklós, az agrártárca vidékfejlesztésért felelős államtitkára nyitja meg a Kisfaludy Színpadon, ahol idén is lesz borlovagrendi avatás és kitűnő néptáncbemutató.

Hányadik alkalommal szervezik meg a borheteket és milyen céllal?

Már 1932-től van ilyen jellegű esemény Balatonfüreden, de 1991-től évente rendszeres azzal a céllal, hogy együtt, szervezett keretek között mutatkozhassanak be a Balatonfüred-csopaki borvidék legjobb borászai, pincészetei. Azok a nedűk juthatnak ide, melyek a városi borversenyen jól szerepeltek a szakmai zsűri előtt. A verseny szoros, presztízs értékű, tétje a borhéten való bemutatkozás, ahol szeptember 2-ig mindennap 10 órától éjfélig kínálják a finom nedűket a faházak.

Tarol a Balatonfüred-csopaki borvidék az országos mustrákon, és évente megválasztják Balatonfüred legjobb borát is. Ezeket is kínálják?

A borászok a legjobb nedűkkel készülnek, így megtalálhatóak lesznek a díjnyertes italok is a faházakban.

A rendezvény kiemelkedő gasztronómiai esemény is Balatonfüreden, amit tömegek látogatnak. A Balatonnál mennyire számít az étel- és italkínálat?

Egyre jobban. Mind többen igénylik a minőségi étel- és italkínálatot. Balatonfüreden is erre törekszünk, hogy a rendkívüli látogatottság mellett megőrizzük a minőségi kínálatot. A borhéten főként magyaros ételeket kóstolhat a közönség a borok mellé.

Milyen újdonság, különlegesség lesz idén?

Minden évben arra törekszünk, hogy infrastrukturálisan megteremtsük azt a környezetet, ami a látogatóknak a leginkább kellemessé teszi a nézelődést, kóstolgatást. Idén először egy füredi boros weboldalon is megtalálják az érdeklődők a kitelepülő pincészetek leírását, kínálatát.

Sokan a kísérőprogramokért is keresik a várost ezekben a hetekben. Idén mivel készülnek?

Nagyon színes koncertkínálat lesz: a népzenétől a jazzen és rockabillyn át a világzenéig, egyebek mellett sámáni folk-blues, pattogós soul, zenés játék. Augusztus 20-án pedig a Magyar Nemzeti Táncegyüttes lép fel a Kisfaludy Színpadon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában