zene

2019.05.14. 17:30

Balatonfüredi fiatal is szerepel a Virtuózokban

A balatonfüredi Madaras Zoltán is szerepel a Virtuózok című műsorban.

Kovács Erika

Balatonfüredi virtuózok: Tóth Levente, Madaras Zoltán és Kerek Zsombor Fotó: Archív

A komolyzenei versenyben, a TánBorEn Trió nevű formációban a balatonfüredi Madaras Zoltán is részt vesz, aki a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának ütőhangszer alapszakos, második évfolyamos hallgatója. A csapat mások két tagja: Tóth Levente és Kerek Csombor. Az első adásban a TánBorEn marimbán játszotta el Bach G-Dúr triószonátájának első tételét úgy, hogy Miklósa Erika az eredményhirdetés elején nekik adta az automatikus továbbjutást jelentő hegedűt. A fiúk mentora a 2014-es évad abszolút győztese, Lugosi Dániel Ali klarinétvirtuóz lett.

Balatonfüredi virtuózok: Tóth Levente, Madaras Zoltán és Kerek Zsombor
Fotó: Archív

A formáció célja, hogy minél szélesebb réteggel ismertesse meg az ütőhangszeres családot és annak hihetetlenül gazdag irodalmát. A komolyzenei tehetségkutató műsort májustól, Kamara Virtuózok címmel sugározza a Duna és a Duna World Tv hat héten át, péntek esténként 19.30 órakor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában