Kultúra

2016.10.25. 15:00

Bármikor lő egy tízest - Beszélgetés Fillár Istvánnal a Kisvárosról, színészetről és apaságról

Mosolyogva mondta: a nemzet vámosa cím kijárna neki, hiszen a Kisváros és a Tűzvonalban sorozatban is állandóan rábízták ezeket a szerepeket.

Varga Róbert

Fillár István, a népszerű színművész színházi munkái mellett szólógitárosa a Harmadik Figyelmeztetésre keresztelt zenekarnak, hobbija a vadászat, s bár régen volt a kezében puska, egy tízest azért mindig meg tud lőni a céltáblán.

A Pesti Magyar Színház tagja, de játszik az Erkel Színházban a Billy Elliot című előadásban is. Pályafutásának leggazdagabb korszaka a pécsi teátrumban eltöltött 18 év volt, a magyar és világirodalom legnagyobb szerepeit játszhatta el. Számtalan zenés előadás is szólt róla, alakításairól. A nézők gyakran ráköszönnek az utcán, ami annak is az eredménye, hogy majd egy évtizedig szerepelt a Kisváros című sorozatban.

A színészetről nehéz beszélni, inkább csinálni kell - mondja Fillár István
Fotó: Semsei Eszter

- Nem zavar, ha így ismernek meg, hiszen kilenc évig forgattuk a sorozatot. Egy vidéki színésznek jól jön, s nem hátrány, ha a televízió népszerűsíti, s némi fizetéskiegészítést is jelentett a Kisváros. Persze az ember annak örül igazán, amikor színházi szerepei vésődnek bele ilyen mélyen a közönségbe - mondta lapunknak Fillár István, akit pályafutásának kezdetén elhalmoztak nagy szerepekkel Pécsett. Hargitai Iván ráosztotta a Hamletet, de lehetett Cyrano, Jago, Cassius, Petronius. A csárdáskirálynőben Bónit alakíthatta, volt Grabowski a Macskafogóban. Szinte le sem jött a színpadról, a közönség több nívódíjjal jutalmazta, a szakma Jászai Mari-díjjal ismerte el a teljesítményét.

- Jól éreztem magam Pécsett, mintha elvégeztem volna újra a főiskolát, s olyan szerepeket kaphattam, amiket máshol talán nem. Fantasztikus időszak volt a maga sűrűségével. Ha belegondolok, annyi jó rendezővel dolgozhattam együtt, egy helyen, mintha bejártam volna a budapesti színházakat. Akkor nem gondolkodott az ember azon, hogy mi lesz belőle ezen a pályán, mire viheti. Elkezdtem csinálni és semmit nem bántam meg ebből. Most, ötvenévesen tudom, nem leszek már Rómeó, én is átestem a korosztályváltáson. Azért akadnak még nekem való feladatok, most is sokat játszom, de szerepálmom soha nem volt. Nem zavar a korom, fejben húszévesnek érzem magam - válaszolta a színművész, akinek édesapja is színész volt.

Fillár István a színészet mellett több mindennel foglalkozik. Tud vívni, lovagolni, szívesen teniszezik, pingpongozik, és oszlopos tagja, szólógitárosa a Harmadik Figyelmeztetés nevű színészzenekarnak. Hosszú évtizedek óta vadászik, s bár amióta Budapesten él, ritkán jut el az erdőbe. Mindig jól célzott, nevetve jegyezte meg, ha szükséges, egy tízest azért mindig meglő.

Ahogy megfogalmazta, mindennel több lesz az ember, amivel foglalkozik, legyen az sport, muzsika, nyelvtanulás. Szerinte amúgy is hasznos, ha valaki nem azzal foglalkozik állandóan, ami a mindennapjaihoz köti. Kamaszkora óta gitározik, de soha nem akart profi zenész lenni. Ismer több muzsikust, aki azt mondta neki, mennyire irigyli, hogy neki a gitározás nem megélhetés, hanem örömforrás. Példaképe ezen a pályán Joe Bonamassa bluesgitáros.

Fillár Istvánnak első házasságából két gyermeke született, egyik 22, másik 17 esztendős. Tíz éve Sztankay Orsolya a párja. Közös gyermekük most három és fél éves. A színművész szerint más apának lenni harmincévesen és ötvenévesen. Most nyugodtabb, érettebb, türelmesebb, mint régen, amikor hajtania kellett s egyik szerep jött a másik után. A pici gyermek miatt sem bánja azt, ha nem kell szinte minden estét a színpadon töltenie.

Szerinte a színészetről nehéz beszélni, inkább csinálni kell. S így dőlhet el, ki tudja, meri kitárni magát a közönség előtt, képes-e odaáldozni magát egy szerepben. Ezek vihetik keresztül az embert az útján. Mert akkor tényleg bármikor meg tudja lőni a tízest.

Fillár István Miskolcon született 1965. december 21-én. A budapesti Madách gimnáziumba járt, majd 1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1989- 2007 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. A társulat egyik legnépszerűbb művészévé vált, prózai és zenés szerepekben egyaránt emlékezetes alakításokat nyújtott. Művészi munkájának elismeréseként nívódíjat kapott, többször is elnyerte a Pécsi Nemzeti Színház közönségdíját és a Budapesti Tavaszi Fesztivál díját. Olyan filmekben, sorozatokban szerepelt, mint a Kölcsey, Kisváros, Tűzvonalban, Hacktion.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!