Kortárs komolyzene

2019.01.22. 19:45

Bemutatják Eötvös Péter Multiverzum című művét Londonban

A magyar zeneszerző-karmester alkotása mellett Bartók, Schoenberg és Sztravinszkij-darabokat játszik a Philharmonia Zenekar.

Budapest, 2017. október 23. A magyar zenemûvészet kategóriában Prima Primissima-díjra jelölt Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerzõ budapesti otthonában 2017. október 23-án. MTI Fotó: Czimbal Gyula

A Kossuth-díjas magyar zeneszerző Multiverzum című művének ősbemutatója 2017-ben volt Hamburgban, és ugyanebben az évben a Müpában ismerhette meg az alkotást a magyar közönség.

Idén február 7-én Londonban debütál a darab a Philharmonia Zenekar tolmácsolásában a Royal Festival Hall termében. A zenekarra, orgonára és Hammond-orgonára írt különleges mű előadásában Fassang László orgonaművész is közreműködik, és maga a szerző vezényel majd. A koncerttel kapcsolatban Eötvös Péter a BachTrack-nak adott interjút, melyben elmondta: az olyan új tudományos gondolatok, mint például a párhuzamos világok, a húrelmélet, a fekete lyukak vagy a multiverzum elképzelése mind sokat alakítottak a kozmosszal kapcsolatos látásmódján, pluralisztikus világképén.

„A húrelméletben például a zenei rezgések alapját látom”

– fejtette ki Eötvös, aki azt is elmondta, hogy már 17 éves korában, Gagarin első űrrepülését követően felmerült benne, hogy zenei műbe foglalja a kozmoszt, egy „óriási természeti hanggá” formálva azt.

Hogy miért épp a Hammond-orgonát választotta a darab komponálásakor, arra Eötvös szintén a „Multiverzum” jelenségének minél hűbb zenei megjelenítését adta válaszképpen. „A hagyományos orgonának gazdag, de statikus színeit, illetve a Hammond-orgona folyamatosan változó hangszíneit is használni szerettem volna. Számomra fontos volt, hogy e két hangzás teljesen körülölelhesse a közönséget: a hagyományos orgona elölről, a Hammond hátulról. Ha ezt a kettőt a saját galaxisunknak képzeljük el, a zenekar különböző hangszercsoportjai további különböző galaxisokat jelképezhetnek. Így válik az „Univerzum” „Multiverzummá” – fogalmazott.

Azt is hozzátette, hogy ha a közönség Bach D-moll toccata-ját véli fölismerni a Multiverzum első ütemeiben, az nem véletlen: szándékosan indította szerzeményét az orgonairodalom „Nagy Bummjának” felidézésével.

A teljes interjú angol nyelven a BachTrack oldalán olvasható.

Borítókép: Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerző budapesti otthonában 2017. október 23-án.

MTI Fotó: Czimbal Gyula

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában