Kultúra

2009.06.10. 02:28

Bemutatkozott az Alföld

Balatonfüred - Három új könyves írót, köl- tőt és irodalomtörténészt láttak vendégül a Jókai-napok és az ünnepi könyvhét füredi programsorozatában. Budai Katalin kritikus, szerkesztő beszélgetett velük szombaton délután a Hotel Silver Resort konferenciatermében.

Kellei György

Aczél Géza költőnek (kontra)galopp címmel új verseskötete, Szilágyi István prózaírónak Bolygó tüzek címmel novelláskötete, Angyalosi Gergely irodalomtörténésznek, kritikusnak A minta fordul egyet címmel tanulmánykötete jelent meg az idei könyvhétre. 

A Jókai-napoknak idén Debrecen volt a díszvendége, ezért a szombati irodalmi találkozón Aczél Géza főszerkesztő bemutatta a városban megjelenő Alföld című irodalmi, művészeti és kritikai folyóiratot, amely - ahogy a főszerkesztő fogalmazott - sematikus, provinciális lapként indult az 1950-es években, majd a hatvanas években a szociográfiáival felkeltette az olvasók érdeklődését. 

A ma már a vezető orgánumok közé tartozó Alföld egyre inkább vitatkozó folyóirat lett, s emellett fokozatosan helyet adott a határon túli magyar irodalomnak. Kiemelten foglalkoznak a tehetséges fiatalokkal is, hangsúlyozta Aczél Géza. Angyalosi Gergely, a lap főmunkatársa megjegyezte, hogy eklektikusság jellemzi őket, egyetlen irányzatot, szellemiséget sem szorítanak ki. 

A Kossuth-díjas Szilágyi István nevéhez nagy sikerű, ma már klasszikus regények fűződnek: Kő hull apadó kútba, Agancsbozót, Hollóidő. Az író, aki ma is golyóstollal ír és évtizedek óta ugyanabban az 58 négyzetméteres kolozsvári lakásban él a feleségével, a kéthetente megjelenő kolozsvári Helikon irodalmi lapot szerkeszti. Megtudtuk tőle, hogy 1814 óta létezik irodalmi fórum Kolozsváron, akkor jelent meg az Erdélyi Múzeum. Az első világháború után Pásztortűz és Erdélyi Helikon címmel adtak ki lapokat, majd a második világégést követően az Úton, a Korunk és az Igaz Szó jelent meg más-más időszakokban.

A mostani Helikont 1989-ben alapították, és a kortárs irodalom javát közlik. Az író új kötete, a Bolygó tüzek 11 novellát és elbeszélést tartalmaz. Szilágyi István jelenleg új regényen dolgozik, amelyben egy 18. századi öreg bíró életét, történetét meséli el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!