Kultúra

2016.12.23. 15:20

Kinek mit jelent Betlehem csodája?

Egy nagyon régi karácsony jutott eszembe. Négyéves múltam, és apukámmal kettesben maradtunk szentestére.

Őrsi Ágnes

Jött a mentő, anyukámat bevitték a kórházba, és másnapra négyen lettünk, mert megszületett a húgom. Igaz, kicsit csalódott voltam, mindig nagyobb testvért szerettem volna, nem pedig egy kisebbet. Azóta, hogy én is átéltem a csodát, kisfiamnak és kislányomnak is örülhettem, a születés ünnepe mindig ugyanazt jelenti; azt az új reményt, ami egy-egy újabb lélekkel költözik a földre. Minek a reményét? - kérdezhetnénk. Szerintem egy kisbaba ágyánál állva minden szülő ugyanazt kívánja: a kicsi ember lehessen majdan olyan okos, egészséges, magabiztos felnőtt, aki embertársainak is javára válik, hogy így együtt jobb lehessen a világ. Az én kisfiam első ajándékként bölcsőt kapott, ha meglátom a karácsonyi jászolt, arra a bölcsőre emlékezem.

A fűzfői nyugdíjasházban élő 86 éves Kiss Ferenc gobelinbetlehemmel jelentkezett
Fotó: Nagy Lajos

A Szaléziánumban idén másodszor nyílt meg a Betlehem-kiállítás. Gazdag fantáziával amatőr és profi alkotók igyekeztek kifejezni, számukra mit is jelent Betlehem csodája. A kiállításon sokféle technikával, sokféle megfogalmazásban áll elénk a téma, az angyali üdvözlet, a születés, a három királyok látogatása. Az alkotók álmaikat megfogalmazták tojásrajzokon, magokkal díszített mézeskaláccsal, faragott fa faliképen, olajfestményen, Csonka Ibolya festett üvegablakon. Fali és térbeli kompozícióban, szalmából, csuhéból megfogalmazva tárul fel a betlehemi este, a szent család és az ő nagy örömük, a megszületett gyermek. Keszthelyről a Goldmark Károly Művelődési Központ Kerámia Műhelye kisplasztikát hozott; a szikla kívülről a Mediterráneumot idézi csekély növényzetével, a térségre olyannyira jellemző oszlopciprusokkal, a szikla barlangjában pedig minden tekintet, minden fény a jászol köré összpontosul, ahol ott fekszik már a kisded Jézus.

Maga a jelenség, de még az oszlopciprusok sem korlátozódnak egyetlen égövre. Ahogyan a klímakutatók azt tapasztalják, hogy a Mediterráneum jellemzői egyre északabbra is megfigyelhetők, a születés csodájának ünneplése is így terjedt el immár kétezer éve a világon, és az élmény nem enged. Ki-ki a szívének, tehetségének megfelelő módon igyekszik kifejezni érzéseit. A Szaléziánum kiállítói közül a rangidős 86 éves, a fűzfői nyugdíjasházban élő Kiss Ferenc gobelinbetlehemmel jelentkezett. Amint mondta, jött egy pillanat, és ő attól kezdve a számára kedves Szent Család-képeket kivarrja. Okostelefonon őrzi, melyek voltak a már kiválasztott képek, és melyek azok, amelyeket szeretné még elkészíteni. - Ez örömet okoz, szívesen teszem - mondta.

Elhagyva a Szaléziánumot, a kiállítás ihlette gondolatokkal léptem az érseki palota bejárójában épített betlehem elé. A jászol üres, de nem azért, mert a Mediterráneum nem húzódott hazánkig, és mínuszok játéka tölti be az éjszakákat. Még előtte vagyunk advent negyedik vasárnapjának, amikor is a kisded megjelenhet első fekhelyén...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!