"Kusturicai" hangulat

2020.01.02. 16:00

Boban Markovic ad újévi koncertet a Hangvillában

A Boban Markovic Orkestar ad újévi koncertet a veszprémi Hangvilla nagytermében január 10-én, pénteken 19 órától.

Horváth Virág

Fotó: Nagy Lajos/Napló

A tavalyi nemzetközi sikerek után a Boban Markovic Orkestar a Top of the World címmel kitüntetett új albumával világ körüli turnéra indul 2020-ban, melyet Magyarországon kezd el januárban. A MRAK (Sötétség) című lemez magyar kiadó, a Fonó gondozásában jelent meg 2019 áprilisában, terjedelmét és hangulatát tekintve olyan, mint egy jó balkáni buli a maga kihagyhatatlan csúcspontjaival és szomorúságba hajló mélységeivel.

A Boban Markovic Orkestar MRAK című lemezével már a Művészetek Völgyében is ismerkedhetett a közönség Fotó: Nagy Lajos/Napló

Egy olyan válogatást hallhatnak az újévi koncert során az érdeklődők, amely egyszerre tradicionális és aktuális, ismerős és idegen, harsány és visszafogott. Az biztos, hogy nehéz lesz ülve maradni a koncert alatt, mert a legújabb zenei anyagból még jobban árad az életöröm, mint eddig valaha. A már ismerős tradicionális, folkos ütemek mellett az új albumnál fontos szerep jutott a modern zenei világnak, a modern HD-elemek pedig új ajtókat nyitnak meg a fiatalabb generációk zenei ízlése felé is. Az új album dalaiban markánsabban mutatkoznak meg a stíluskeveredések, a hip-hop alaptól a drum’n’bass dallamokig rengeteg stílussal harmóniába hozta a fúvósok által játszott muzsikát a szerbiai művész.

Tavaly nyáron a rajongók már kaphattak az új lemezből egy kis kóstolót a Művészetek Völgye színpadán, január 10-én pedig a Hangvilla nagytermében élhetik át a résztvevők a „kusturicai” hangulatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában