Kultúra

2011.08.15. 19:04

Bródy, Komár is fellép

Tapolca - Remek, az igényes zenekedvelő közönség igényeit maradéktalanul kielégítő koncerttel indult vasárnap este a hagyományos Tapolcai Ünnepi Napok rendezvénysorozat.

Szijártó János

A koncerttel a szervezők - a Boldog Özséb Alapítvány és a tapolcai önkormányzat - a Nagyboldogasszony római katolikus templomban a példás helyi összefogás következtében megújult orgona átadásának tízéves évfordulóját is emlékezetessé szerették volna tenni. Ez sikerült is, hiszen a neves orgonaművész, Ruppert István szólaltatta meg, nevéhez, tudásához méltó módon különleges érzék-kel az idén tízesztendős hangszert.

A hangverseny osztatlan sikeréhez Baranyai István hibátlan hegedűjátékával, Jakab Tímea tiszta énekével járult hozzá. Elsőként Bach Ária a 85. kantátából című művét ajánlotta a lelkes tapolcai közönség figyelmébe a narrátorként is szereplő Ruppert István, majd Mozart 3 templomi szonátája és Liszt 23. zsoltára folytatta a sort. Az est folyamán aztán Johann S. Bach, W. A. Mozart, Liszt Ferenc és Farkas Ferenc műveit hallhatták az érdeklődők, akik végül vastapssal jutalmazták a művészeket.

A hangverseny a csütötökön folytatódó Tapolcai Ünnepi Napok és Borhét nyitánya is volt. A tervezett program szerint csütörtökön 18 órakor felvonulás indul a Hősök teréről. Szombaton este Bródy János, Komár László lép fel, vasárnap pörköltfőző verseny veszi kezdetét 10 órakor a Köztársaság téren.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!