Vibráló színkavalkád

2018.07.29. 08:00

Családi alkotásokból nyílt kiállítás a Magtárban

Family Art címmel nyílt több művész munkásságát bemutató kiállítás a Művészetek Háza kiállítóterében, a Dubniczay palota Magtár épületében csütörtök este.

Leitner Vera

 Sokoldalú művészek színpompás képei láthatók a tárlaton

Fotó: Pesthy Márton/Napló

– 2013-ban, a belvárosi rekonstrukció első fejezeteként a Budapesti úti aluljáróban létrejött egy utcagaléria, ami példaszerű Magyarországon, ez Szilágyi László nevét viseli – mondta el a Művészetek Háza igazgatója, Hegyeshalmi László a tragikus körülmények közt elhunyt veszprémi képzőművészről, akinek szintén láthatók alkotásai a most nyílt tárlaton. Hegyeshalmi hozzátette, a várossal együtt jelenleg is dolgoznak azon, hogy a Szilágyi László-emléklakás még inkább kötődjön a Veszprémhez.

A kiállítást megnyitó Fodorné Jobbágy Éva elmondta, régóta lehetősége van ismerni Szilágyi von Neuwirth Zoét, aki egy rendkívül sokoldalú művész, nemcsak fest, de prózát, verseket is ír. – Zoé a saját eszközeivel igyekszik érthetővé tenni a nyelvet, saját látásmódján keresztül tárja elénk világát. Minden művében jelen van alkotószenvedélye, olykor lelki gyötrődése, a megélt élmény, a kifejezés öröme.

Sokoldalú művészek színpompás képei láthatók a tárlaton
Fotó: Pesthy Márton/Napló

Szilágyi Zoé a megnyitót követően már a Magtárban, az alkotások közt rövid történeteket mesélt a családi kiállítás részeként bemutatott művekről. Elmondta, édesapja, ZÉES Zoltán Sándor javarészt objektműveket készített talált és emléktárgyakból, apróságokból, különböző anyagok felhasználásával. Ilyen munka a Frida Kahlo emlékére készült, szív alakú objekt, a Mester és Margarita-sorozat személyes életesemények által inspirált darabjai, de a tárlaton látható a már Szilágyi Zoé által édesapja emlékére, annak hamvai felhasználásával készült oroszlános emlékobjekt, vagy a kettős megítélésű sorozatgyilkos, Ted Bundy játszószobáját ábrázoló mű. Brush Ramones színes festményeiről Szilágyi Zoé elmondta, a képek a modern nanotechnika, űrkorszak, technológia által uralt világot leképező, vibráló színvilágot használó alkotások. Hozzátette, ezzel a különleges stílussal ma főleg Nyugat-Európában, elsősorban Spanyolországban és Franciaországban találkozhatnak a művészetkedvelők.

A kiállítás szeptember 9-ig tekinthető meg a Dubniczay-palota Magtárának nyitvatartási idejében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában