Kultúra

2011.03.01. 15:13

Egész évben Szigliget

Szigliget - Minden eddiginél szélesebb programkínálat várja a településre látogatókat a 2011-es évben, hiszen kora tavasztól késő őszig lesznek rendezvények.

Balassa Dániel

A rövid balatoni szezon megnyújtását célozza meg a község idei rendezvénysorozata, amely az Egész évben Szigliget nevet kapta. Március 13-14-én a kétnapos Tavaszváróval, majd április közepén íjászversennyel indul a sorozat, a Várkapunyitót pedig a húsvéti hétvégén rendezik. Május második szombatján a Szigligeti lakodalmas című műsorral emlékeznek meg a vár egykori urai, Lengyel János és Sennyei Krisztina esküvőjére.

Innentől kezdve minden hétvégén lesz program, május 21-én az Avasi-toronynál lesz megemlékezés a falu első okleveles említésének 890. évfordulójáról, majd 28-án az Orbán Nap borünnepét rendezik meg három év után újra. Állandó program a szezonban a május 1-től augusztus 31-ig naponta két alkalommal megrendezett várjáték, amelyet a helyi hagyományőrzők mutatnak be. A felújított Hősök Kertjét május utolsó vasárnapján avatják fel, június 5-én ismét íjászversenyt rendeznek, a pünkösdi hétvégén pedig a Várfesztiváltól lesz hangos a község.

Június 18-án a hegyi búcsút rendezik meg a szigligeti kikötőnél, majd a következő pénteken a Szent Iván-éj előtt tisztelegve fáklyás várlátogatásra invitálják a bátrakat. Másnap a Muzsikás együttes, július második napján pedig Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs zenél a falak között.

 


Főleg a gyerekeknek szól majd július 9-én az Alma együttes koncertje, 15-én a Kelet Fénye Hastánccsoport ad esti műsort, másnap pedig Varga Miklós lép fel a várban. Július 22-én Bogányi Gergely játszik zongorán a szigligeti templomban, 23-án pedig a Kormorán együttes koncertezik a várban. Egy héttel később a Benkó Dixieland Band lesz a település vendége, másnap pedig indul a naponta több rendezvénnyel jelentkező hagyományos programsorozat, a Szigligeti Nyári Napok. Az augusztusi programok közül érdemes kiemelni a 12-én a templomban fellépő Sebastian Consort hangversenyét és a 13-14-én a várban megrendezett Hagyományőrző Napokat.

Szent István ünnepén Kis Kata lép fel a községben, a nyarat pedig az augusztus 27-i szezonzáró buli búcsúztatja a strandon. Szeptember 11-én a harmadik versennyel várják az íjászokat, 24-én pedig szüreti felvonulást és mulatságot tartanak a településen. A negyedik Várfutást október 8-án rendezik, míg a nemzeti ünnep hétvégéjén a Süllőfesztivál lesz a strandon. November 12-én a Márton-napi programot, december 23-án pedig a mindenki karácsonyát rendezik.

A szigligeti programok 2011-ben is igyekeznek mindenkit megcélozni, a szervezőknek már csak a megfelelő időjárásért kell imádkozniuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!