Egy hajdanvolt és boldog pár?

A műsor témája természetesen a szerelem volt. Az alaphelyzet, vagyis az emlékidézés két szálon valósult meg: a Nő a Férfiról énekelt, a Férfi a Nőről beszélt, kapcsolat szinte alig volt közöttük, a színteret minimálisan használták csak ki, a témákat esetlegesen foltozták egymáshoz, így aztán az emlékezés erősen önkényessé vált. Nem a másik felidézése volt a fontos, hanem az én megmutatása.

A verseknél Baranyi Péter előadásmódjának köszönhetően jelentősen érződött a másik fél jelenléte, a meghittség, ám Omász Kati dalaiban csak az önkifejezés igénye mutatkozott meg. A fantasztikus szövegű zenékből (többek között Bereményi Géza, Dés László, Cseh Tamás, Geszti Péter szerzeményei) és a jól kiválasztott versekből (például József Attila, Jim Morrison, Karafiáth Orsolya, Fenyvesi Ottó szövegei) sajnos nem állt össze egy egész, nem valósult meg a kitűzött cél, az egyik életpillanatból a másikba történő átlépés.

A jelenlegi magányos Férfit és Nőt lehetetlen elképzelni egy hajdanvolt boldog párként, hiszen emlékeik nem tudtak párbeszédbe lépni egymással, nem egészíthették ki egymást, elvesztették tárgyukat, azaz egyszerűen megszűntek létezni.