Kultúra

2015.11.06. 11:54

Egy kis falu nagy napjai - Megyeren forgatott a magyar filmlegenda, Mészáros Márta

– Úgy nézel rá, mintha harminc éves házasok lennétek. A szerelmet mutassátok meg! – magyarázta Mészáros Márta filmrendező Törőcsik Franciskának és Wunderlich Józsefnek új filmje, az Aurora Borealis – Északi fény megyeri forgatásán.

Varga Róbert

A Sümegtől tíz kilométerre található Megyer ezúttal nem azzal került be a hírekbe, hogy kiadó a falu, hanem a magyar filmvilág közepe lehetett pár napig. Legalábbis ezt érezhette a 16 rendszeresen ott élő helyi ember és a 36 bejelentett lakos, akik arra lehetnek büszkék, hogy a 84 éves filmrendező-legenda náluk kezdte meg új filmjének forgatását. Olyan színészek főszereplésével, mint Törőcsik Mari, Törőcsik Franciska, Tóth Ildikó, de látható lesz az alkotásban Wunderlich József, Cserhalmi György, Fekete Ernő, Barabás Kiss Zoltán, Monori Lili és Czinkóczi Zsuzsa is. 

Mészáros Márta egy szerelem köré épített krimiszerű történetet szeretne megmutatni a közönségnek annak kapcsán, hogy a második világháború haderői különböző országokat érintő megszállásainak az is volt a következménye, hogy idegen katonák és nők találkoztak. Ezekből a kapcsolatokból születettek meg a háború gyermekei, akik közül sokan soha vagy csak felnőtt fejjel ismerték meg fogantatásuk titkát. Európa történészei csak nemrég kezdték feltárni a témát, amelynek több százezer érintettje lehet.

Megyeren most a múlt kelt életre a kamerák előtt, az ötvenes évek, amikor az államvédelmi hatóság emberei figyeltek a rendre, az lakókra. Így a fiatal szerelmesekre is, azoknak találkozásaira. A filmnek ezeket a jeleneteit a faluban rögzítették.



A stáb már reggel hétkor elkezdte a munkát. Mindenki feszültebb volt a kelleténél, hiszen  lovakkal is dolgoztak, s ez mindig nagy koncentrációt igényel mindenkitől. Az állat bármitől megijedhet, megugorhat, főleg akkor, ha vele szembe egy katonai dzsip jön. A jelenet csak a próbáig jutott el, mert időközben elromlott az ’50-es évekbeli autó váltója. A két ÁVH-s tisztet alakító színész, Bereczki Zoltán és ifjabb Andorai Péter nyugodtan vette ezt tudomásul. A rendező pedig gyorsan döntött. Nem autóval, hanem gyalog érkeznek majd meg a tanyához, amelynek kapuját drótok védik.

– Ez még így jobb is. Kifejezőbb – jegyezte meg Mészáros Márta, aki korát meghazudtoló módon talpalta végig az egész napot. Csak akkor ült le, amikor visszanézte a felvett anyagot. Mosolyogva mondta: ha forgat, akkor nem érez fáradságot, élvezi a színészek  munkáját, a jó történetet, szereti a filmkészítés hangulatát. Immár negyven éve.

Bereczki Zoltán eddig főként a zenés műfajban jeleskedett, a népszerű énekes-színész most nagyon örült, ha kis szerepben is, de benne lehet ebben a filmben. Ezúttal viszont nem pozitív karaktert formálhat meg. Ahogy megfogalmazta: a Lepkegyűjtő című darabban is játszott már negatív szerepet, abban  pszichopatát alakított. Akkor mélyen beleásta magát abba a világba, járt börtönben, beszélt rabokkal, rendőrökkel, s  a tapasztalatait most beépítette az általa játszott figurába.


Ifjabb Andorai Péter, a nemzet színészének a fia – aki bölcsész, énekes, zenész, s játszott már színdarabban is – alakítja a másik ÁVH-st. Amikor azt kérdeztük tőle, előny vagy teher ilyen névvel ma filmben vagy bárhol szerepelni, azt válaszolta, régebben foglalkoztatta ez, de ennek vége. Örömmel jött forgatni, s nagy megtiszteltetés számára, hogy lehetőséget kapott a játékra. A kor hangulatát tanulmányaiból, elbeszélésekből, dokumentumfilmekből is ismeri, nem készült különösen a szerepére, szerinte jól működő párost alkotnak majd Bereczki Zoltánnal.

Miközben ezt megbeszéltük, a lovas jelenetek felvételéhez készült a stáb, kaszkadőr-szakértővel, dublőrrel. Az Ákost alakító Wunderlich József, a Vígszínház fiatal művésze nemcsak lovagol a filmben, hanem még egy bravúros leszállást is bemutat majd. Azt mondta: hamar megtanulta a nyeregből a hátra bukfencet, csak a lendületre kell odafigyelnie. Mert ha kevés, akkor nem jön össze a fordulat, ha meg sok az erő, akkor esés a vége. 

– Szép szerepet kaptam, a szerelem mindig jó energiákat hoz elő az emberből. Kitűnő a stáb, örülök, hogy Mészáros Mártával dolgozhatok. Ő egy olyan rendező, aki őszintén megmondja azt is, ha valami nem tetszik neki. Egyértelmű irányokat mutat, nem hagyja unalmassá válni a szerepet, bízik a színészben és segít abban, hogy kihozza belőlünk az adott pillanatban a legjobbat. Ákos szerepének egyik legfontosabb és legizgalmasabb alkotóeleme  a szabadságvágy. Ki akar szabadulni valamiből, ez mozgatja az életét. Miután megismerkedik Máriával – ezzel a sugárzó, nyitott, őszinte lánnyal –, bátor, sőt, talán vakmerő cselekedetre szánja el magát – hangsúlyozta a színművész, aki azt is elmondta, hogy szeret lovakkal dolgozni. Nem volt nehéz dolga, hiszen idomított kaszkadőrparipákra ülhetett fel. A Matyi és Lázár névre hallgató négylábúaknak nem volt idegen a kamerák világa, hiszen olyan nemzetközi produkciókban szerepeltek már, mint a Herkules, a Marco Polo vagy épp a Borgiák.

A mintegy hatvanfős stáb eközben folyamatosan mozgásban volt, átállt a különböző helyzetek felvételére. A film operatőre a lengyel Piotr Sobocinski, a híres Sobocinski operatőr-dinasztia legfiatalabb tagja, akit a szakma a legjobb operatőrnek járó Lengyel Filmdíjjal méltatott idén. Ő olyan maximalizmussal, aprólékosan dolgozott, hogy már ez is jelezte: jó kezekbe került az alkotás.

Erre garanciát jelenthet az is, hogy a Máriát alakító Törőcsik Franciska – aki csak névrokona Törőcsik Marinak–, a székesfehérvári színház fiatal, tehetséges tagja valósággal vonzotta a kamerát, a fényt. Ennek örült is a lengyel operatőr, mert, ahogy a nap egyre szebb őszi fényben pompázott Megyer felett, úgy vezényelte a filmbeli fiatal szerelmeseket újabb és újabb felvételekre. Ők azonban ezt nem bánták.

Az egyik főszerepet alakító Törőcsik Franciska egy válogatás után került be a filmbe. Ahogy megfogalmazta: Mária karaktere gazdag és számára a szó nemes értelmében vett nehéz szerep ez.  Eközben olyan dolgokat kell ábrázolnia, amelyek sok családban befolyásolták a nagyszülők életét. Jelen voltak a hétköznapokban, emlékekben.

– Olyan emberi sorsokat írt az élet – többek között a múlt században –, amelyek tényleg filmbe illőek. Nekem ez a forgatás színészileg rengeteg jelent, sokat kaptam már eddig is az elmúlt napoktól, Mészáros Márta lényétől, Mária szerepétől. Ő a filmben a rajzolás segítségével próbálja feldolgozni mindazt, ami vele történik. A rajzokba viszi bele a sorsát, emlékeit. Olyan ez, mint amikor egy színész színpadon vagy filmen ábrázolja belső útjait – mesélte Törőcsik Franciska, aki rövid pihenő után már arra készült, hogy belső, szobai jelenetekben is meg tudjon jeleníteni egy olyan, filmre írt sorsot, amely lehet, hogy valójában nem csak a képzelet és a forgatókönyvírók szüleménye.

Az Aurora Borealis – Északi fény című film forgatókönyvét Mészáros Márta, Pataki Éva és Jancsó Zoltán közösen jegyzi. A Kossuth-díjas rendezőnő szerint sok ilyen feltáratlan és kibeszéletlen történet van még, a rossz múlt mindig felkavarodik, a háború nem ért véget.

Ezúttal egy hamisítatlan Mészáros Márta-filmen láthatjuk ezt.

S ha elkészül majd az alkotás, akkor felfedezhetjük benne egy kis falu nagy történetét is. Pajer Kristóf, Megyer polgármestere szerint hatalmas megtiszteltetés a településnek, ha egy ilyen rangos alkotásban a két elnevezett utcából álló Megyer feltűnhet tíz percre. Ezt még világvárosok is megirigyelhetnék.

Északi fénybe kerülve.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!