Egy remek este Presser Picivel

- Nem, nem lehet jegyet vásárolni, nem is árusítottak - világosítom fel még a koncert napján is a sokadik telefonálót, aki érdeklődik, hogyan is juthatna be az előadásra. 

Sokan könyörgőre fogják, de hiszen ők annyira szeretnének elmenni. Idősebbek, fiatalabbak, nemre, foglalkozásra való tekintet nélkül. Mert Presser mindenkihez tud szólni. 

Muzsikája kortalan, lázadó, elgondolkodtató, bulizós és összebújós. És egyszerűen jó. Nagyon jó. 

- Szombathelyről jöttünk - válaszol kérdésemre az idős házaspár nő tagja az aréna előcsarnokában -, és bár nem vagyunk kimondottan Presser- rajongók, de a koncertet semmiképpen nem hagytuk volna ki. 

A tanári pályáról nemrégiben nyugdíjba vonult Kocsis Antalné nagyon szeret rejtvényt fejteni, mindenféle játékra jelentkezik, és mivel ritkán van szerencséje, ezért különösen örült a nyereménynek. 

Gyűlnek az emberek az előcsarnokban, a biztonsági őr mindenkit türelmesen el- igazít, elmondja, hogy kinek melyik szektorba szól a jegye. 

A szervezők egyébként semmit nem bíztak a véletlenre, a lelátó egyik bejáratánál egy papírlapon nyomtatva az áll: Presser-koncert és egy nyíl. Nehogy a cél előtt tévedjünk el - gondolom. 

A bejáratnál araszol befelé az az apuka, aki 13 éves lányával jött el. Nem kellett messzire utazniuk, mert Veszprémben élnek. 

- Kamaszkorom nagy kedvence volt az LGT, és Presser Gábor munkáit azóta is figyelemmel kísérem, bár régi dalait jobban ismerem - mondja. 

Kislánya hegedül és zongorázik, és kortársaival ellentétben sok régi magyar zenét hallgat, Máté Péter legtöbb nagy slágerét például kívülről tudja. A kislány vette észre a hirdetést, ő nevezte be apukáját a játékba. 

Végh István dunaújvárosi fiatalember figyelmét pedig egyik kollégája hívta fel a játékra, végül nyert, és nem volt kérdés, kollégáját hozza magával. 

- Reméltük, hogy megjavul az idő, és el tudunk jönni a koncertre, bár vonattal is vállaltuk volna az utat - mondja lelkesen. A két fiatalember nagyon szereti Pici zenéjét, bár ők is inkább a régi LGT- és Omega-számok mellett teszik le a voksukat. 

Örülök neki, hogy korábban jöttünk, nagyon jó érezni a lelkes várakozást, kell ez a kis ráhangolódás. Presser egy picit késik, ám ez így is van rendjén. De végre itt van, megjött, leül a zongorához. 

Ahogy megszólal a hangszer, azonnal elindul bennem az az összetéveszthetetlen bizsergés, ami még egy kicsit fokozódik, amikor sajátságos orgánumával énekelni kezd: elmegyek, elmegyek, messze megyek. 

Taps, igen, Pici nem felvezet, ráhangol, hanem belekezd úgy istenigazából. És indul a zenefolyam, jönnek a zenésztársak, kiváló zenészek, bár Novák Péter kivételével nem mindenki által ismert sztárok. 

Elkezdődik az együtt zenélés. Zenélés, csupa nagybetűvel, a műzenékre és play-back műbulikra kényszerített ember számára szinte sokkolóan igazi, eredeti és hiteles. 

És nincsenek üresjáratok, a dögös rocknben, így Pici ismét megjelenik a színpadon. Egy kicsit reménykedem abban, hogy hallhatunk vagy tíz-tizenöt ráadást, de sajnos csak kettő jut.