festészet

2019.09.29. 15:30

Egyéni látásmódot tükröző, hiteles történetek elevenednek meg Vollein Ferenc képein

A mindössze húszesztendős naiv festő, Vollein Ferenc élete 44. kiállítására készül. A fiatal alkotó menedzsere az édesapja, József, aki nyugdíjas éveiben a vászon beszerzésétől a kiadványok szerkesztéséig mindenben segíti fiát.

Tóth B. Zsuzsa

Vollein Ferenc jelenleg egy, a Szent István király és Gizella királyné kézfogóját ábrázoló festményen dolgozik

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Feri most a december elején a Veszprémi Petőfi Színházban nyíló kiállítására készül. Negyven alkotását mutatja be, balatoni, toscanai és bibliai témájú képeket, amelyek egy részét ezután festi. A most készülő képen Szent István és Gizella bajorországi eljegyzése látható, de Ferenc nem feledkezett meg a menyasszony bátyjáról, Szent Adalbertről és nagyapjáról, Henrik bajor hercegről, valamint III. Ottó német-római császárról sem. Utóbbit kezében lándzsával és karddal ábrázolja a fegyveres szövetséget jelképezve.

– A témát Magyarországon eddig még senki nem festette meg hitelesen. Márpedig Ferenc törekszik a hitelességre, a bibliai és történelmi témájú képek festése előtt utánanéz az ábrázolásra váró szereplőknek, a róluk szóló legendáknak. Amellett a helyszíneket is szereti pontosan visszaadni – mondja édesapja, aki fiával gyakran kirándul, utazik. Legutóbb a Nápolyi-öbölben jártak, ahol a város mellett Pompeji, Sorrento és Capri nyűgözte le leginkább a fiatal festőt. Utazása során ihletet gyűjtött, fényképezett, vázlatokat készített.

A fiatal alkotó műveit a vidám, mediterrán színvilág jellemzi

– Sok képet fest majd a vidékről, néhányat láthatnak majd az érdeklődők a decemberi veszprémi tárlaton. A korábban e témában készített képeit mára elkapkodták, csupán egyetlen maradt itthon, azt megtartjuk emlékbe – mutatja József a falon a Ravellóról készített festményt.

A mediterrán festészeti stílus, a neoreneszánsz közel áll Ferenchez. Mivel pedig a stílus hazája Itália, ottjártuk során galériákat is látogattak, és a mai itáliai festészetet szintén tanulmányozták.

Ősszel még egy költözés is áll az alkotó és édesapja előtt, Badacsonytomaj tomaji városrészéből az örsi városrészbe költöznek. Ott találtak ugyanis egy olyan családi házat, amely a mostaninál csendesebb környéken fekszik, és amelyben kialakíthatnak Ferencnek egy kisebb műhelygalériát.

– Ott bárki láthatja a képeit és őt alkotás közben. Terveink szerint a jövő év tavaszán nyitjuk a galériát – magyarázza József, miközben Ferenc fest. Mellette a falon az egyik képe a balatonudvari kőszívek legendáját ábrázolja, a tőle megszokott vidám színekkel. A legendát kedveli, már gyermekkorából jól ismeri. Aztán kis szünetet tartva Ferenc azt újságolja, hogy jövőre kiállít Budapesten a XII. kerületben, a Jókai Klubban, ahova Pokorni Zoltán meghívására érkezik. Addigra a negyedik kiadványa is elkészül, azt ott mutatja majd be. A képzőművészeti kiadvány a legutóbbi, 2016-ban megjelent kötetben szereplő képek festése után készült alkotásait mutatja be. Közel nyolcvan festményt, amelynek kétharmada már magángyűjtőknél van itthon és külföldön.

– Ferenc képei iránt meglehetősen nagy az érdeklődés évek óta. Magángyűjtők és galériák rendelései kötik le az energiáit. 2013 óta 120 olajfestményt készített, abból harminc van saját tulajdonunkban, a többi gazdára talált. Sok idősebb festő is örülne hasonló sikernek. Legutóbb egy szentendrei gyűjtő vásárolt tőle alkotásokat, és Nyíregyházáról érdeklődött valaki – mondja József.

Vollein Ferenc jelenleg egy, a Szent István király és Gizella királyné kézfogóját ábrázoló festményen dolgozik Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Megtudom, hogy közben a fiatal alkotó leérettségizett, négyes került a bizonyítványába. Édesapja azt mondja, ezzel Ferenc befejezte a tanulást.

– Képzőművészeti középiskolát végzett, képzőművészeti tagozatra járt, s abból, valamint médiából és vizuális kultúrából érettségizett. Nem kell ahhoz egyetemi diploma, hogy valaki kiemelkedő tehetség legyen. Ferenc már 10 és 14 éves kora között a legkiválóbb művésztanárokhoz járt magánórákra, 11 éves kora óta rendszeresen kiállít, alkotó­pályázatokon indul. Hét-nyolc éves korában már egy kötetet megtöltöttek a festményeiről készült képek – mutatja a könyvet József.

A közelmúltban a Zsidó passió című, országos képzőművészeti al­kotópályázaton a húsz legjobb alkotás közé Ferenc két festményét is beválogatták. – A balatoni festők közül csak neki van olyan, húsz-harminc festményből álló sorozata, amely a balatoni legendákat jeleníti meg. Ábrahámhegyen 2023-ban a balatoni legendákat ábrázoló, közel negyven festményét állítják ki, valamint egy hatnyelvű képzőművészeti kiadványt készítenek. Sajnálom, hogy Badacsonytomajon eddig egyetlen kiállítása sem volt Ferencnek, miközben a tó körüli más településeken már közel húsz – mondja József. Hozzáteszi, hogy 2020 nyarán egy balatonedericsi tárlaton mutatkozik be a fia. Aztán 2021-ben Budapesten, a Szent István-bazilikában nyílik összefoglaló tárlata mintegy 120 festményét bemutatva.

A fiatal festőre addig még sok munka vár, de ő nem panaszkodik. Boldogan alkot, amikor pedig nem fest, akkor gitározik, zenét hallgat, vagy a fotóit nézegeti a telefonjában és a macskával játszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában