A Balaton királynője

2018.09.14. 10:00

Egyházi intézménybe kerül Vollein Ferenc festménye

Hazánk egyik legismertebb fiatal naiv festője, a badacsonytomaji Vollein Ferenc élete legmonumentálisabb alkotását készíti. A Nemzet Fiatal Tehetsége címet két alkalommal is elnyert alkotó által képviselt naiv festészet először jelenik meg egyházi intézményben. Kallós Péter, az enyingi Nepomuki Szent János templom plébánosa rendelte meg Ferenctől a Mária, A Balaton királynője című festményt.

Tóth B. Zsuzsa

Vollein Ferenc alkotásain érezhető némi impresszionista hatás is

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A kétméteres alkotás szinte teljesen elkészült mostanra. Ferenc eddigi legnagyobb fest­ményén az ikonok stílusjegyei is felfedezhetőek, de a legszembetűnőbb, hogy nem a hagyományos módon ábrázolja Máriát.

A kép hátterében ott a Balaton az északi parti hegyekkel, jól kivehető Badacsony és Szigliget. A vízen vitorlások úsznak, a levegőben sirályok szállnak, ugyanakkor Ferenc az alvilágot is megjeleníti: Szűz Mária lába alatt ott a gonoszságot jelképező kígyó, amelytől az emberiséget védi. Kezében jogar, fején a napkorona mint glória. A képről nem hiányoznak a Szentlélekre emlékeztető lángcsóvák, az ártatlanságot szimbolizáló liliomok sem.

Vollein Ferenc alkotásain érezhető némi impresszionista hatás is Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Vollein Ferenc már füredi óvodásként vízfestékkel festett, az általános iskolában a legjobb művésztanárok foglalkoztak tehetsége kibontakoztatásával, így az alapokat már mesterektől tanulta tízéves korától. A várpalotai Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskolában végzett. Tizenévesen kiállítások sorát tudta maga mögött, már akkor a hazai gyermek és ifjúsági képzőművészeti élet különleges képviselőjeként tartották számon. Mostanra szinte felsorolni sem lehet, hogy mennyi önálló és csoportos tárlaton mutatkozott be.

Ő az egyik legfiatalabb magyar festő, aki megbízást kapott az egyháztól, és akinek megnyugtató hatással bí­ró festményeit pszichiáterek al­kalmazzák színterápiára. Ferenc harmonikusan párosítja a színeket, amelyekkel a bibliai történeteken kívül személyes balatoni élményeit is megörökíti. Alkotásain érezhető némi impresszionista hatás, de érdekes módon Egry és Udvardi Erzsébet festészetére is emlékeztettek a képei már akkor, amikor a badacsonyi festők műveit még nem is látta. Vallja, hogy annál nagyobb hatással van rá ma is Csontvári, Giotto, Klimt és Vasarely festészete.

Két festménye is bekerült a legjobb magyar szakrális festők gyűjteményébe. Völgyi Miklós magánygyűjteményében, a Völgyi–Skonda kortárs gyűjteményben ott vannak a képei Barabás Miklós, Galambos Tamás, Molnár C. Pál, Melocco Miklós, Szemadám György, Somogyi Győző képei, tanulmányai között. A Nemzet Fiatal Tehetsége-díj egyik jutalma, hogy Ferenc a program keretében adhatta ki Tündérország kötetét a 2009-2016 között készült alkotásaiból.

A korosztályában legmagasabb szintű hazai képzőművészeti elismerést birtokló 19 éves művész őt menedzselő édesapjával Badacsonytomajon él és alkot. Fiatal kora ellenére már számos önálló és csoportos tárlattal büszkélkedhet.

Idén pünkösdkor az aszófői Szent László-plébániatemplomban Szent László és Szent Imre portréképét adta át, az alkotások Udvardi Erzsébet festményei mellé kerültek. A Menekülés Egyiptomba című képe a most épülő Szűz Mária-zarándokházba kerül majd. A Völgyi–Skonda-gyűjtemény megrendelésére festi most a Szépkilátó feletti, a balatongyöröki hegyoldalból nyíló panorámát. Egyik, a balatonfüredi Anna-bált lebegő perspektívából ábrázoló képe pedig hamarosan a fertődi Esterházy-kastélyba kerül, a magyar Anna-bálok történetét megörökítő gyűjteménybe.

Vollein Ferencet a legjobb magyar naiv, szakrális és kortárs tájfestők között tartják ma számon. Művészetéből él, képzőművészeti ösztöndíjakat pályázik, sikerrel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában