slam poetry

2018.10.12. 14:00

Egymással versengve nyomták a szöveget Pápán

Nem költészet, nem színház, nem a capella rap, hanem mindhárom – tartják a slam poetry műfajról a helyi képviselői.

Laskovics Márió

Szabó Dávid, az öt vállalkozó kedvű pápai slammer egyike Fotó: Laskovics Márió/Napló

Pápa Slam Spoken Word Session címmel mutatták be a slam poetry önálló előadói műfajt az érdeklődőknek szombat este a Jókai Mór Városi Könyvtárban. Az Egyesült Államokból az 1980-as években világhódító útjára indult slam poetry alulról, civilek által szerveződő előadó költészeti verseny, ahol a résztvevők saját költeményeiket, szabadverseiket, prózai műveiket adják elő pár percben, majd tízes skálán értékelik egymást.

Szabó Dávid, az öt vállalkozó kedvű pápai slammer egyike Fotó: Laskovics Márió/Napló

Magyarországon a 2000-es évek elején kezdett meghonosodni, 2017-től pedig már Pápán is jelen van az elsősorban a fiatalok körében egyre népszerűbb műfaj. Szeptember végétől a második évad kéthavonta megrendezendő versenyeire korhatár nélkül várják a közönség előtt szívesen szövegelőket.

– Váratlan siker volt az első évad, vélhetően a meghívott előadóknak is köszönhetően. Sok pápai slammert is kineveltünk, és örülünk a látványos fejlődésüknek. A végére kissé elfáradtunk szervezésügyileg, ezért a második évadnak egyúj szervezőgárdával, s a vér- frissítéstől még több energiával, komolyabban, profibban álltunk neki. Az újonnan csatlakozott Kiss Martin vezeti a közösségimédia-felületeinket, Sztyéhlik Anna a helyi szervezésben, Proszt Kata a jegyszedésben, Szabó Máté pedig mindenesként segít. A szezonnyitó eseményünk nagyon jól sikerült: óriási meglepetésünkre az egyik korábbi meghívottunk visszajött versenyezni, és győzött is. Szeretnénk továbbvinni a versenyek közbeni közönségjátékokat, sorsolásokat – árulta el Pintér Kristóf szervező, slammer.

A könyvtári este során, miután ismertették a műfaj szabályait, egy, az október 6-i nemzeti gyásznaphoz kötődő tematikus szöveg hangzott el, a többi pedig válogatás volt az öt vállalkozó kedvű pápai slammer, azaz Pintér Kristóf, Kiss Martin, Szabó Dávid, Holczinger Gábor és Sztyéhlik Anna korábbi, gondolatébresztő soraiból.

Pintér Kristóf megjegyez- te, a pápaiak számára új és szokatlan volt a könyvtár mint helyszín, azonban például a szegedi és veszprémi slammerek időnként megosztják gondolataikat iskolákban, könyvtárakban, szabadtéri helyszínen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában