Kultúra

2014.03.31. 14:47

Erdélyi napok Veszprémben

Veszprém – Kiállításmegnyitóval és egy nemzetközi folyóirat-tanácskozással elkezdődött az Erdélyi napok programsorozat hétfőn.

Marton Attila

A határon túli magyar közösségek kulturális életét bemutató programsorozatot idén negyedszer rendezik meg, a Vajdaság, Kárpátalja és a Felvidék után most Erdély köré csoportosulnak a programok.

A megnyitón dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora úgy fogalmazott, a kultúrát nem lehet rekonstruálni, ezért óriási felelősségünk, hogy megőrizzük az utókor számára. Porga Gyula polgármester hangsúlyozta, a veszprémi fesztiválszezon korábban a Gizella napoktól a Szent Mihály napig tartott, a Pannon Egyetem jóvoltából a szezonkezdet előbbre került. Hozzátette, a város szívesen ad otthont Erdély szellemiségének és az összművészeti fesztivállá kinőtt programsorozatnak.



Dr. Horváth Géza, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar dékánja kiemelte, a rendezvény kiteljesedik, mert idén először a város valamennyi kulturális intézménye részt vesz a lebonyolításban, valamint a bölcsészkar rendezvényeként indult sorozat programjai iránt a többi kar oktatói és hallgatói is élénken érdeklődnek. A megnyitó után Kopacz Attila erdélyi fotóművész alkotásaiból nyílt kiállítást Szőcs Géza költő nyitotta meg a Pannon Egyetem aulájában. Az Erdélyi napok első tudományos rendezvényén György Péter médiakutató a tipográfia és az ideológia kapcsolatát boncolgató plenáris előadása utána a folyóiratok vizualitásáról és arculatáról esett szó.

A Laczkó Dezső Múzeumban a programsorozat előrendezvényeként Ácsolt fatornyok – védelmező templomok – erdélyi műveltség címmel nyílt kiállítás hétfőn délelőtt. A tárlatot civilek bevonásával hozta létre a múzeum. Az intézmény műtárgyai mellett megyei magángyűjtők és Erdélyből Veszprémbe települt művészek tárgyai láthatók a kiállításon: a jellegzetes erdélyi vártemplomokat ábrázoló fotók mellett hagyományos erdélyi népviseletek, fazekas edények, valamint üvegművészeti és képzőművészeti alkotások.

Limbacher Gábor múzeumigazgató köszöntője után dr. Márfi Gyula érsek arról beszélt, a templom és az egyházi közösség összetartozik, míg S. Lackovits Emőke néprajzkutató Erdély történelmi örökségéről és az erdélyi kultúra sokszínűségéről szólt. Szőcs Géza úgy vélte, a kiállítás hűen ábrázolja az erdélyi tárgyi és szellemi-lelki örökséget. A megnyitón közreműködött a Kőris zenekar. A szombatig tartó Erdélyi napok programsorozatban közel nyolcvan programot rendeznek meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!