Kultúra

2017.07.12. 15:10

Sipos Endre kiállítása a tapolcai Tamási Áron Művelődési Központban

TAPOLCA - Ő az a festő, aki nem lendületből dolgozik, hanem csakis belső megérzéseire hallgat. Meggondol minden kompozíciót, minden ecsetvonást.

Tóth B. Zsuzsa

Így jellemezte Veszeli Lajos festőművész Sipos Endrét, az alkotó Szent György-hegyi víziók című kiállítása megnyitóján a Tamási Áron Művelődési Központban.

- Sipos Endre barátom, kortársam döbbenetesen érti és érzi a grafika, a művészet hatását, az ember és a művészet kapcsolatát. Kitűnő előadó, dinamikus ember.

Budapesten nőtt fel, sok szál köti a fővároshoz, de ebben a gyönyörű kultúrtájban, a Tapolcai-medencében talált otthonra. Negyven évét a fiatalságra, a rajztanításra, a művészetre neveléssel töltötte, most jutott el oda, hogy belemélyedjen a saját művészetébe. Tárlata olyan, mint maga a művész: kiegyensúlyozott, egységes, gondolkodásra késztető.

Csizmadia László és Sipos Endre beszélget a kiállításmegnyitón

Örülök a kiállításának, mert látom, hogy bár sok mindenen keresztül ment, ma már ott vannak színek a képein. Képeire meri tenni a különböző, plasztikusan kiemelkedő formákat. Az egyik legnehezebb technikát, a kollázst is remekül megoldja.

Fegyelemmel játszik a papír textúrájával az olaj pasztelleken. Szent György-hegyi magányában kap bátorságot ahhoz, hogy egy olyan festői belső ént mutasson meg nekünk, ami ki kell, hogy jöjjön belőle. Megtalálta az otthonát a művészetben, ebben a gyönyörű tájban - mondta Veszeli Lajos.

A megnyitón a Járdányi Pál zeneiskola pedagógusai, Tóth-Rompos Patrícia fuvolán és Tóth Péter vibrafonon közreműködött. A kiállítás július 31-ig látogatható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!