Fél évszázad vadászkutyákkal

- Hogyan és mikor kezdődött önnél a kutyázás?

- Tizennégy éves voltam, amikor találtam egy elpusztult egerészölyvet és levittem az állatkertbe. Ottragadtam, sokat segítettem a gondozóknak, és megtanultam az állatok nyelvén beszélni. Itt az állatkertben az egyik dolgozónak, Vecsey Ervin barátomnak volt egy gyönyörű airedale terrier kutyája, és nagyon értett is hozzá. Az ő kutyájának az egyik kölykét vettem meg később.

- Mi lett ezzel az állattal?

- Daisy csodálatos kutya lett, felépítettem úgy, ahogy kell, egy őrző-védő versenyt is nyertünk. Egy, a két háború közötti rendőrkutya-kiképzési könyvet találtam valahol, abból készítettem fel. Aztán két barátom is airedale terriert vett, sokat kutyáztunk, még utcai bemutatókat is tartottunk.

- Mesélne a bemutatókról?

- Megcsináltuk például, hogy Veszprém egy kis utcájában sorban a terelővonalakra fektettük a kutyákat és otthagytuk őket. Akkor azért még nem volt nagy forgalom. Elmentünk a sarokig és onnan röhögtünk, hogy jöttek az autósok, megálltak a kutyáknál, hogy talán valaki elütötte szegény állatokat, azok megmorogták őket, a sofőrök pedig ijedten elhajtottak. Aztán visszamentünk a kutyákért. Nem behívtuk őket, mert tudtuk, hogy a kutya akkor lesz stabil, ha visszamegyünk és megdicsérjük. Akkor tudja, hogy a gazdi jön. Tíz perc múlva, holnap vagy három év múlva, de biztos visszajön.

Maróti Béla tenyésztő Maca és Mucus nevű kutyájával
Fotó: Sági Ági

- Hogyan lett a terrierből magyar vizsla?

- Balatonfüredre kerültem, a mezőgazdasági szakközépiskolában érettségiztem, aztán a tanulmányaimban Szombathely következett, ahol szakosodtam a vadászatra, vadgazdálkodásra, majd Sopronban folytattam ugyanezt a vonalat. A hivatásom is ez lett, és itt munkatársként megjelent a vadászkutya. Persze a vadászmunkát is valójában Daisyvel kezdtem, mert vele vadászkutyaversenyt is nyertem már Veszprémben. Illetve úgy született a győzelmünk, hogy Csonka Dezső bácsinak adták az első helyet - ő volt a faárugyár igazgatója, nagy forradalmár -, de végül én nyertem.

- Milyen verseny volt ez?

- Ez egy vizslaverseny volt, először nem is akarták hagyni, hogy induljak rajta, mert nem értették, hogy mit akarok ott egy terrierrel. Aztán nyolcvan kutya közül nekünk lett a legmagasabb pontszámunk. Az airedale-nek nagyon jó vadászképességei is vannak, szépen állja a vadat, és jó mezei és vonszalékmunkában is. Daisy ráadásul olyan fürgén úszott, mint egy vidra.

- Tehát a hivatás miatt jött a vadászkutya.

- Igen. A pápai apróvadas területen kezdtem, oda kellett a vizsla, aztán a második munkahelyem itt a Bakonyban egy nagyvadas terület lett, ide véreb kellett. A Magyar Vizsla Egyesületben sokáig voltam vezetőségi tag, és a Véreb Egyletben is szinte alakulásától ott voltam. Sokat versenyeztem is ezzel a két fajtával, voltam dobogón, dobogóközelben, de szerettem volna kissé megreformálni a bírói kart, így 36 éve én is bírói vizsgát tettem. Nagy dolog volt ez, az országból több mint 60 embert hívtak be és csak nyolcunknak sikerült.

- Bíróként is dolgozik?

- Igen, és a kezdetektől az egyik célom az, hogy az országban egyre kevesebb rossz bíró legyen. Fiatalokkal is sokat foglalkoztam, és foglalkozom is, és próbálom megtanítani, hogy becsüljék az igyekezetet. Ha valaki időt, energiát és pénzt áldoz arra, hogy felkészítse a kutyáját a munkavizsgára, akkor az a minimum, hogy a vizsgán egy szakmailag megalapozott, korrekt bírálatot kapjon. Sajnos sok helyen nincs ez még így, de dolgozunk rajta. A mi vizslás munkánk központja Kajászó, a vérebesekkel Kaszón dolgozunk.

- A legtöbb fajtánál nagyon szétválik a kiállítási és a munkavonal. Egészen másképpen néznek ki a kiállításon jól teljesítő és a vadászatban jó kutyák. Tíz-húsz éve a magyar vizsla még sokkal robusztusabb volt.

- Igen, de azokkal a kutyákkal nem nagyon lehetett vadászni. Leesett két csöpp eső, már bújtak a gazdi mögé, nehogy megázzanak. Kellett egy kis pointert belevinni újra a fajtába, és egy kis ír szettert, és úgy megy a vízbe, mint a rakéta. Érdemes megnézni a Balaton túlpartján Mármarosi Anna kutyáit, azok munkában és küllemben is nagyon jók. Sajnos, aki pénzt akar a tenyésztésből, az inkább a show-vonal felé megy el, mert azt külföldön jobban keresik. Nálunk csak az tenyészthet, aki a munkavizsgát is leteszi. Itt fegyelmet nem is nézünk, csak, hogy genetikailag benne vannak-e az alapok.

Ezt a két dolgot próbáljuk összehozni az Ebtenyésztők Veszprém Megyei Egyesületében is, kiállításokat, tenyészszemléket, vizsgákat, versenyeket szervezünk, és a vadászkamarával karöltve próbáljuk a legjobb irányba terelni a tenyésztést.