Kultúra

2014.03.08. 10:23

Felébreszteni az álmokat

Veszprém – Az évad első játékszíni előadására készül a Pannon Várszínház.

Marton Attila

A Kötélen a Niagara felett című dráma egy korosodó kötéltáncos és egy fiatalember találkozásán keresztül a magányról, a szeretethiányról és a változtatás lehetőségéről szól.Az egyik legnépszerűbb dél-amerikai előadás színpadra állításának ötlete már régen megfogant Kiss T. István, az előadás egyik szereplőjének (és voltaképpeni rendezőjének) fejében, de végül különböző okokból eddig mindig meghiúsult ez a szándék. A színészben most a Hangvilla hangulata hozta elő újra az elképzelést, hogy színpadra vigyék az előadást. Számára nem volt kétséges, hogy a kétszereplős darabban Egyed Brigitta játssza majd a másik szerepet.

A történet szerint a hírnévtől közönyössé vált idősebb kötéltáncosban, Blondinban – akit Kiss T. alakít – az ifjú Carlo (Egyed Brigitta) próbálja felébreszteni a rég elfeledett álmokat.

A munkát még nyáron kezdték el, s mindketten állítják, sokat kaptak a darabtól a próbák alatt. A rendező-színész szerint a két artista darabbéli dilemmája hasonlatos hétköznapi kérdéseinkhez: ahhoz, hogy elkerüljük a kudarcot, tisztáznunk kell magunkban a korábbi élethelyzetekben minket ért problémákat.

A színészek szerint közvetlenül nem feszeget generációs kérdéseket az előadás, inkább azt, hogy egymás nélkül nem lehet továbblépni, a fiataloknak szüksége van az idősebbek ismereteire, tapasztalataira. Az előadásban a két ember vívódásának és egymásnak feszülésének célja, hogy közösen létrehozzanak egy mutatványt.A drámát a perui Alonso Alegría írta, a fordítás Elbert Zsuzsanna érdeme, a díszletet Dombi Árpád készítette. Az egyfelvonásos előadás premierje március 12-én, szerdán 19.30-kor lesz a Hangvilla stúdiótermében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!